Bocsánatkérés Istentől és embertől

Jom kipur ünnepe talán az egyik legnépszerűbb még a csak alkalomszerűen vallásos zsidóság körében is. Ez meglepő és egyben dicséretes is, hiszen egyáltalán nem ez a legkellemesebb ünnepünk, hiszen egész nap böjtölünk. A zsidó böjt során – más vallásokkal ellentétben – még a víz fogyasztása is tilos. Továbbá az év legtöbb böjtje napkeltétől napnyugtáig tart, ez a böjt azonban (és ezen kívül még Áv hó 9-e is) egész napos. Mivel azonban a naplemente időszakát akár az előző, akár a következő naphoz számíthatjuk, így mindkét naplementét böjtöléssel töltjük. Ez az oka annak, amit egyszerűbben úgy szoktunk megfogalmazni, hogy 25 órás böjt, még akkor is, ha nem mindig jön ki ebből a többletből egy teljes óra.

Az ünnepnap másik szembetűnő jellegzetessége a bocsánatkérés. Ahogyan Rámbám írja a Megtérés szabályaiban (Misné Torá, Hilchot Tesuvá), magának az ünnepnapnak van egy különleges, belső ereje, ami képes bizonyos bűnöket kiengesztelni. Persze olyan bűnökről van szó, amiket az ember már megbánt, bevallott, és nem követi el többé, ám súlyosságuk miatt az emberen rajtamarad egy kevés maradék a bűnből, egészen Jom kipurig. A Jom kipur maga ugyanis lehetővé teszi, hogy az ember teljesen megtisztuljon, azaz belülről olyan hibátlanná váljon, mint amilyen a bűn előtt volt (sőt, még akár ha nem is követett el semmilyen bűnt, csak hiányos személyiséggel született, vagy gyerekkori traumái miatt alakult ki nála egy rossz tulajdonság, a Jom kipur akár azon is képes segíteni, ha megfelelően felkészülünk előtte!). Viszont az ember és embertársa közötti bűnöket még a Jom kipur sem tudja megbocsátani, csak ha jóváteszi, amit elrontott (ha kárt okozott neki, térítse meg, ha lopott tőle, adja vissza), és bocsánatot kér tőle, kiengeszteli (Megtérés szabályai 2:9).

Kérdés, hogy ha a Jom kipur nem segít ezen a téren, akkor miért pont ilyenkor kérünk bocsánatot? Valóban, a bocsánatkérés egész évben helyes, sőt, kötelező; nem is jó az, ha az ember halogatja. Rábénu Joná (1180-1264) egészen odáig megy, hogy kijelenti, hogy a megtérés halogatása csak a műveletlen emberekre jellemző (Sááré Tesuvá / A megtérés kapui 1:3), az igazán komoly emberek egy pillanatig sem viselik el azt, hogy ők bűnösnek legyenek bélyegezve az égi értékrend szerint.

Ha viszont azonnal meg kell bánnunk a bűnünket és bocsánatot kérnünk, akkor mi a jelentősége a Jom kipurnak, mint „véghatáridőnek”? A Tóra ezekkel a szavakkal ír Jom kipurról: „mert ezen a napon engesztel értetek [az Örökkévaló], hogy megtisztítson benneteket minden vétketektől” (Mózes 3., 16:30). Mivel az áll, hogy „minden vétketektől”, ezért nagyon furcsa lenne az, ha néhány vétket (az ember és embertársa közöttieket, amikért személyesen kell bocsánatot kérnünk) nyugodtan meghagynánk. Azt is vegyük figyelembe, hogy az Örökkévaló irgalmas, és nagy szeretettel tekint le az emberekre. Így ha valakiben esetleg tüske maradt miattunk, akkor az egy súlyos vádpont lesz ellenünk ezen a napon, és biztosan nem hiányzik nekünk az, hogy ez is beleszámítson az égi kiértékelésünkbe.

Bocsánatot kérni nehéz. Legalábbis annak, aki nem szokta meg. Emlékszem, az első néhány alkalommal, amikor bocsánatot kértem valakitől, először elhatároztam, hogy odaállok hozzá, és megmondom neki. Aztán ettől a pillanattól kezdve folyamatosan nőtt bennem a feszültség, hogy vajon mégis hogy fog kinézni ez a bocsánatkérés. Hiába aggódtam, mert az emberek igen pozitívan szokták fogadni. Ha esetleg nem, akkor újra és újra megpróbálhatjuk kiengesztelni a másikat, összesen három alkalommal (amikortól kezdve mi megtettük a magunkét, innentől úgy számítják, mintha a másik követte volna el a sértést ellenünk). Kedvenc bocsánatkérésem talán mégis az volt, amikor a sértett azt sem tudta egyáltalán, hogy mivel is sértettem meg. Ilyen is előfordul! Persze mindezt nem tudja az, aki nem gyakorolta a bocsánatkérés műfaját.

Fontos megjegyezni, hogy a bocsánatkérésnek akkor is van értelme, ha mi magunk nem is igazán értjük, hogy miért is kellene bocsánatot kérnünk. A lényeg az, hogy a másikban van egy rossz érzés, amit nekünk egy pár jó szavunkba kerülne eltávolítani – miért is ne tennénk meg? Ne érezzük azt, hogy ez hazugság, hiszen egy szóval sem mondjuk azt, hogy ha most történne a konfliktus, akkor bármit is másképpen csinálnánk. Helyezzük a hangsúlyt arra, hogy nagyon sajnáljuk, hogy megbántottuk a másikat, rosszul esik nekünk, hogy a másik emiatt kellemetlenül érzi magát, és egyáltalán nem állt ilyesmi a szándékunkban.

Nyilvánvaló, hogy lelki gyakorlatként is komoly előnyei vannak, mind az egyén, mind a közösség életére nézve: az ember a saját egóját, büszkeségét mérsékelheti általa, miközben a közösségben növekedik a békesség, az összetartás. Mindebből egy újabb magyarázatát kaphatjuk annak, hogy miért éppen Jom kipur előtt kérünk bocsánatot azoktól, akiket megbántottunk. Ekkor ugyanis nagy szükségünk lesz arra, hogy a gyakorlatban is alkalmazzuk a bocsánatkérésről megszerzett ismereteinket, a Teremtővel szemben, amikor az Őellene elkövetett bűneinkért kérünk bocsánatot.

Megjelent az Új Élet 2016. október 1-i számában.

Megtekintések száma: 47