Csemegék a sláchmónesz-kosárból

Purim napján egy-egy adag ételt küldenek egymásnak a barátok, ami tovább növeli az aznapi lakoma örömét (misloách mánot, jddisesen sláchmónesz, ld. Eszter 9:19). Ebbe a képzeletbeli kosárba küldenék most mindenkinek egy-két szellemi édességet a közelgő Purim ünnepére.

Hámán és a manna

Ne féljetek az ország lakóitól, mert ők a mi kenyerünk! Eltávozott az árnyékuk, az Örökkévaló velünk van, ne féljetek!” (Mózes 4., 14:9)

Ezzel biztatja Jehosuá és Kálev a honfoglalás előtt álló zsidó népet, akik megijedtek Izrael földjének lakóitól a kémek ijesztő beszámolójának hatására. De miért hasonlítja az ország lakosait a kenyérhez? Talán azért, hogy közölje velük, hogy két lépésnyi távolságra vannak az igazságtól: egyrészt azt hiszik, hogy az ellenség legyőzheti őket, másrészt nem tudják, hogy éppen ellenkezőleg, ők maguk is erősödni fognak azáltal, ha harcolnak velük. Ahogyan az ember, aki kenyeret eszik, a kenyér energiát ad neki, ugyanúgy az ellenséget úgy fogják „megenni”, mint a kenyeret. Erre az erősödésre az egyik lehetséges mód az, ha a harc által rájön, hogy sokkal többre képes, mint amit el tudott volna képzelni magáról.

Ez talán megmagyarázhatja azt a furcsaságot, hogy a zsidó nép nagy ellensége, Hámán neve héberül ugyanaz mint a pusztai eledelünk, amit kenyér helyett ettünk: a manna (héberül határozott névelővel hámán). A purimot megelőző antiszemita fenyegetettség veszélyesebb volt mint a holokauszt, ugyanis az összes akkor élő zsidó Áchásvéros király birodalmában élt (ezért van megemlítve a Megilá elején, hogy hány országban uralkodott). Így Hámán tervének beteljesülése a zsidó nép teljes megszűnését jelentette volna. Mégis, biztató jel, hogy Hámán neve ugyanaz, mint a mannnáé.

Hogyan erősödhetünk meg Hámán által? Az orvosok legjobbja a pokolra való – mondja a Talmud (Kidusin 82a). Az egyik lehetséges magyarázat szerint ez Hámán, aki az „orvosok legjobbja”, hiszen ő az egész zsidó nép lelkét gyógyította meg. Az életveszélyes fenyegetettség hatására az egész nép megtért, tesuvát csinált – három napig böjtöltek, imádkoztak. Mégis, Hámán a pokolra való, hiszen végső soron a célja mégiscsak a zsidó nép elpusztítása volt.

Önfeláldozással tanulni

Bölcseink azt mondják, hogy a purimi csoda hatására a zsidó nép beteljesítette a Tóra elfogadását (Sábát 88a, Eszter 9:27 alapján). Amikor az Örökkévaló átadta a Tórát a Szináj hegyén, akkor gyakorlatilag nem volt más választásunk, hiszen lelkiekben még mindig az egyiptomi kivonulás során történt csodák hatása alatt álltunk. Ki merné egy ilyen szituációban visszautasítani az isteni parancsolatokat?

Purimkor azonban semmilyen természetfeletti dolog nem történt (a Megilában nincs is megemlítve az Örökkévaló egyik szent neve sem). Amikor azonban kihirdették a király rendeletét, hogy minden zsidót meg kell ölni, a zsidók átgondolták az életüket. Mire elmúlt a veszély, lélekben már végigmentek azon, hogy hogyan kell meghalni. Egy ilyen megerősödés után mi az, ami nehéz lehet? Még a Tóra tanulása sem lehetetlen.

Talán hihetetlennek tűnik, hogy mi köze van a Tóra tanulásának a halálhoz, pedig a Talmud több helyen is tesz rá utalást, hogy az igazán mélyreható tanulásban van valami a halál élményéből. 1. „A Tóra tanulása megtöri az ember erejét” (Szanhedrin 26b). Rabbi Cháim Kanievsky magyarázata szerint nem a tanulás miatt, hanem azért, mert a tanulást nagyon akadályozni akarja a jécer hárá (rossz ösztön), és a tanulónak ezzel is meg kell küzdenie. 2. „A Tóra szavai csak azon teljesülhetnek be a Tóra, aki megöli magát felette” (Beráchot 63b). Minél nagyobb az erőfeszítés, annál jobban megmarad az emberben a tananyag. Ha csak érdekességként foglalkozunk egy témával, az sosem fog annyira a szerves részünkké válni, mint olyan dologgal, amin úgy érezzük, hogy sok minden múlik rajta. A Tóra számunkra a tökéletes, isteni bölcsesség. Az ebben való igyekezetben mindig van még magasabb szint. 3. „A Tóratudósokon nem fog a pokol tüze” (Chágigá 27a). Ezt a tanítást a Talmud Jirmijá próféta alapján magyarázza meg: „Íme, a szavam olyan, mint a tűz, így szól az Örökkévaló” (23:29). Akik ezekkel a szavakkal foglalkoznak, akik ezeket a szavakat a sajátjukévá teszik, azok végső soron maguk is a tűzhöz hasonlóvá válnak. Így a tűz sem égeti meg, azokat, akik már életükben is a tűzben élnek.

Ez volt az az életforma, amit a zsidók csak azután tudtak teljes szívvel elvállalni, hogy lepergett előttük az egész életük. Ahogyan mondani szokták, néha nehezebb az Örökkévalóért élni, mint meghalni érte!

Az egyetlen lehetőség

Ne képzeld magadban, hogy megmenekülsz a király házában a többi zsidó közül. Mert ha hallgatva hallgatsz ebben az időben, a megnyugvás és megmenekülés más helyről fog kelni a zsidók számára, és te és atyád háza pedig elvesztek [...]” (Eszter 4:13-14)

Mordecháj arra kéri Esztert, hogy fedje fel származását a király előtt és járjon közben népéért. Korábban azonban éppen ő volt az, aki a lelkére kötötte, hogy ne árulja Áchásvérosnak, hogy zsidó (2:10). Ennek ismeretében felmerül a kérdés, hogy itt vajon mire gondol, amikor azt mondja: „ne hidd, hogy megmenekülhetsz”? Hiszen Eszterről mindeddig senki sem tudja a származását. Ha viszont most elárulná, azzal éppenhogy kockázatot vállalna.

Ami talán még furcsább ebben a figyelmeztetésben, hogy miután azzal fenyegeti, hogy őt is megölik az összes többi zsidóval, utána azzal a reménnyel kecsegtett, hogy máshonnan fog jönni a megmenekülés. Tehát nem is kellene tennie Eszternek semmit, hiszen az Örökkévaló elég erős, ha meg akarja menteni a népét, meg tudja menteni Eszter nélkül is. Ezekután vajon mit jelenthet az, hogy „te és atyád háza elvesztek”? Miért kéne Eszternek is, és az egész családjának elvesznie, miközben a zsidók megmenekülnek?

Mindebből úgy tűnik, hogy ha a zsidó nép Esztertől függetlenül megmenekül, az Eszter és családja számára elveszést jelent – nem fizikai, hanem szellemi értelemben. „Ki tudja, talán nem emiatt az idő miatt kerültél királyságra?” (4:14) Eszternek és családjának ez a nagy történelmi lehetőség. „Ne képzeld, hogy megmenekülsz” – még ha a tested túl is éli ezt a csapást, de nem éred el azt a teljesítményt, amit elérhettél volna, ne képzeld, hogy az megmenekülés. Nem ez az igazi megmenekülés, mert nem ez az igazi veszély.

Mindnyájunk számára ez az üzenet: az igazi veszély sosem az, amit ebben a világban veszélynek látunk. Hanem az, ha leéltünk úgy egy életet, hogy nem sikerült meghoznunk a számunkra előkészített helyzetekben a kulcsfontosságú döntéseket.

Megjelent az Új Élet 2017. március 1-i számában

Megtekintések száma: 30