Kóserság – a legértelmetlenebb parancsolat?

A legutóbbi alkalommal arról elmélkedtünk, milyen problémákkal szembesül az egyszeri vallásos zsidó, ha nyaralni indul. Ezek közül gyakran a leghúsbavágóbb kérdés a kóser étkezés biztosítása. Ezért arra gondoltam, hogy próbáljuk ezúttal ennek a témának a mélységeit egy fokkal alaposabban megérteni.

Valami oknál fogva a kóserság a zsidóság 613 micvája közül az, ami a legjobban vonzza a „miért”-típusú kérdéseket. Az őszinte érdeklődők előszeretettel magyarázzák például a disznóhús tilalmát azzal, hogy a sivatagi éghajlaton képtelenség megfelelően őrizni a férgektől, kórokozóktól. Nyilvánvaló, hogy aki számára a Tóra Isten örök igéje, az egy egészségügyi magyarázattal képtelen beérni. Elfogadhatóbban hangzik, hogy a kóserság önuralomra szoktat a fizikai vágyakozások terén, hiszen nem ehetünk meg akármit, amit a szemünk lát. Ezzel csak az a gond, hogy ha a kóser élelmiszerek hozzáférhetőek, akkor igazából ez nem szab különösebb gátat a korlátlan élvhajhászatnak. A statisztikák mindenesetre egyik érvet sem támasztják alá: nincs információ arról, hogy a vallásos zsidók körében kevesebb lenne a táplálkozási eredetű megbetegedés vagy a kóros elhízás (sőt, a sok ünneplés kapcsán elterjedt fényűző szokások gyakran éppen ellenkező irányba mutatnak).

De miért is igényelünk egyáltalán magyarázatot? Miért nem vagyunk képesek elfogadni egyszerűen, hogy ez Isten akarata, tehát teljesítjük? A helyzet az, hogy jellemzően a többi micva kapcsán sem gondolkodunk ilyen önzetlenül. Tudjuk, hogy a szombati nyugalom, pihenés új energiával és értelemmel tölti fel az embert az egész hétre. Tudjuk, hogy az áldások, imák kiegyensúlyozottabbá teszik lelkiállapotunkat, gondolkodásunkat. Tudjuk, hogy a Tóratanulással járó állandó szellemi elfoglaltság éberen tartja, pallérozza az elménket, ezzel megadva a mindennapi problémákhoz szükséges stabil szellemi hátteret. Szóval valahányszor micvát teljesítünk, a háttérben ott van a tudat, hogy ez valóban jó nekem.

Érthető, hogy a kóserság esetében ez okoz bennünk egyfajta hiányérzetet, hiszen semmi más dolgunk nincs, mint bemenni a boltba, és a megfelelő pecséttel ellátott élelmiszert megvenni, a főzés során az ételeket megvizsgálni, a tejes és húsos ételeket különválasztani. De ezek egyike sem jár szellemi tartalommal. Ezt tükrözi az a tény is, hogy nincs olyan szövegű áldásunk, hogy „megparancsoltad nekünk, hogy kóser ételeket fogyasszunk” – a kósersági pecsét nélküli fogyasztható csapvízre ugyanazt az előáldást mondjuk, mint például a húsra, melynek a vágását szigorúan felügyelték. Mindent összevetve, a kóserság tűnik a legkevésbé intellektuális micvának. Még a hagyomány által legnehezebben felfoghatónak tartott parancsolatunk, a vörös tehén tisztító porának hintése közben is gondolhat az ember magasztos dolgokra, hogy ő most meg fog tisztulni – a kóserságot ezzel szemben egyszerűen „elintézi”, és megeszi az ételt. Nem kell hozzá különösebb jámborság, sem jó tulajdonságok, vagy mély megértés – csak meg kell csinálni. Hol itt a szellemi felemelkedés, ami minden micva szükségszerű velejárója?

„Ne tisztátalanítsátok meg magatokat ezekkel, nehogy megtisztátalanodjatok tőlük” (Mózes 3.., 11:43) – olvashatjuk a kósersági törvényeket felsoroló tórai szakasz legvégén. A héber „megtisztátalanodjatok” szót („nitmétem”) héberül úgy is olvashatjuk, hogy az nem a „tumá” (tisztátalanság), hanem „timtum” („eltömődés”) szót tartalmazza. Ebben látják Bölcseink a kósersági törvények be nem tartásának láthatatlan hatását a lélekre (Talmud, Jomá 39a). Ha tisztátalan ételeket fogyasztunk, a lelkünk, a szívünk „tömődik el”, érzéketlenné válik a tudatunk a finom különbségekre. Ha találkoztunk már olyan jelenséggel, hogy próbálunk valakinek elmagyarázni egy általunk egyszerűnek vélt dolgot, de a másik képtelen felfogni, egyszerűen nem jön át neki a gondolat, akkor tudjuk, hogy miről beszél itt a Talmud. Ezt eredményezi a tiltott ételek fogyasztása az emberi lélekben: nem lesz képes követni azokat az összetett gondolatmeneteket, amiket a Tórából kellene tanulnia.

Abban hiszünk, hogy a világ többet takar, mint amennyit a szemünk lát belőle. Nemcsak fizikai része létezik, hanem szellemi is. Így étkezés közben nemcsak a testünket építjük fel, hanem a lelkünket is. Ez a rész számunkra teljesen láthatatlan, nem tudhatjuk, milyen étellel mit okozunk a léleknek. Ezért nem tehetünk mást, minthogy hagyatkozunk azokra az információkra, amit a lelkek Alkotójától kaptunk.

Megjelent az Új Élet 2015. június 15-i számában.