Megváltoztatni önmagunkat

Kapaszkodj a muszárba, ne lazítsd [a szorítását], őrizd, mert ez az életed!” (Példabeszédek 4:13)

Salamon király félrérthetetlenül megfogalmazza, hogy a muszár, a midák, vagyis emberi tulajdonságok és jellemvonások tudománya az, ami a zsidó ember életének középpontjában áll. Ehhez képest meglepő lehet az, hogy sokan még a vallásosabb életvitelt folytató zsidók közül sem ismerik. Holott olyasmiről van szó, ami a nem zsidó emberek mindennapi életére is igen komoly hatást gyakorol.

A muszár nem pszichológia, mégis a modern fogalmaink közül talán ahhoz áll a legközelebb. Pszichológushoz akkor megyünk, ha problémánk van, ha kellemetlenül érezzük magunkat a bőrünkben, a muszárral foglalkozni azonban minden zsidó ember mindennapi kötelessége. A muszár a midákat, vagyis belső mozgatórugóinkat vizsgálja. Ezekből a mozgatórugókból áll össze a teljes lelki működésünk, melyeket akkor is magunkkal viszünk, amikor ezt a földi testet magunk mögött hagyjuk, ezért annyira fontos, hogy magas szinten tudatosan bánjunk velük.

Ha kinyitjuk az egyik legklasszikusabb muszár könyvet, az Orchot Cádikimot (Az igazak útja), a tartalomjegyzékében midáknak hosszú listát találhatjuk meg: büszkeség, szerénység, szégyenkezés, merészség, szeretet, gyűlölet, irgalmasság, kegyetlenség, öröm, aggódás, bánkódás, harag, engesztelődés, irigység, buzgóság, lustaság, adakozás, fukarság, emlékezés, felejtés, hallgatás, hazugság, igazmondás, hízelgés, pletykálkodás, megtérés, bölcsesség, istenfélelem. Minden midáról több oldalas leírást találhatunk, különféle Tanach-idézetekkel és egyéb elbeszélésekkel illusztrálva. Ezeket a leírásokat olvasva gyakran magunkra ismerünk. Mindnyájan mások vagyunk, ezért más-más tulajdonságok jelentik számunkra az igazán komoly kihívásokat. És persze az éremnek két oldala van, hiszen sok mindenre ösztönös, velünk született tehetségünk van. Akkor éltünk tartalmas életet, ha amihez eleve jobban értettünk, sikerült világszínvonalúra fejlesztenünk, ami pedig nagy kihívást jelentett, azt is felhoztuk egy erős átlagos szintre.

Fel kell tenni a kulcsfontosságú kérdést: vajon elhiszem-e saját magamnak, hogy meg tudok változni? Hajlamosak vagyunk arra, hogy lassú, statikus világot lássunk magunk körül, ahol az emberek ma is pontosan ugyanúgy viselkednek, mint ezelőtt tíz-húsz-harminc évvel, amikor legutóbb láttuk őket. Az életmódjuk talán megváltozott: lehet, hogy elkezdtek vallásosan élni, öltözködni, lefogytak, leszoktak a dohányzásról, vagy megőszültek – de vajon a személyiségüket sikerült továbbfejleszteteniük? Már nem gerjednek haragra olyan hirtelen, türelmesebben, odafigyelőbben beszélnek embertársaikkal? Megfontoltabban viselkednek, bölcsebbek lettek? Vagy ha saját magunkra gondolunk: voltak terveink, álmaink évtizedekkel ezelőtt, amikben hittünk, és amiknek elmaradt a beteljesülése? Legyünk őszinték: hiszünk a muszárban, vagy csak „üres papolásnak” tartjuk, amikkel a rabbik feddik a híveiket, de jobbára haszontalanul?

Az, hogy az emberi társadalmakat a midák, a tulajdonságok irányítják a háttérből, könnyen belátható. A házasságokat veszélyezteti az önzőség, a vágyakozás, a türelmetlenség. Magasabb szinten, a politikában gyakran a képmutatás, hízelgés, gőgösség a meghatározó. A saját életünkben nehezen jutunk egyről a kettőre, ha akadályoz minket a lustaság, vagy erőt vesz rajtunk az elkeseredés. Alig szükséges hozzá némi erőfeszítés, hogy észrevegyük a midák messzire gyűrűző hatásait, Salamon király mondásának az igazságát: „ez az életed!” Viszont érdemes-e egyáltalán észrevennünk, ha úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk velük szemben? Ha egyszer saját magunkat is alig bírjuk rávenni a változásra, akkor egy másik embernél sokszorosan kevesebb esélyünk lehet.

Ha már elsajátítottuk azt a látásmódot, amiben a felszín mögötti mozgatórugókat is meglátjuk, akkor van lehetőségünk a cselekvésre. Két kulcsfontosságú mozzanata van annak a folyamatnak, melynek végeredményeképpen változtathatunk önmagunkon: az első a realisztikus célkitűzés, a második a tudatos tervezés. Ha nem hiszünk a muszár erejében, az azért lehet, mert drámai változásokban, csodákban gondolkodunk. Ehelyett már a legkisebb tartós eredménynek is örülnünk kellene. Ha már észrevettük, hogy az életünk évei alatt a sok kicsi lépés képes nagy és látványos eredménnyé összeadódni, akkor tudjuk igazán értékelni, hogy micsoda sikert jelent a kicsi siker is.

A Meszilát Jesárim (egy másik nagy klasszikusa a muszár irodalmának) azt írja, hogy az embernek a saját lelki életét ugyanolyan tudatossággal kell kezelnie, ahogyan a legsikeresebb üzletemberek tekintik át üzleti ügyeiket. Mai nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy meg kell találnunk a módját, hogy számítógépen, objektíven mérhető módon tudjuk nyomon követni a fejlődésünket (ahogyan egy mai üzletember üzleti tervét is csak számítógépen tudjuk elképzelni).

Ha ezt ki akarjuk próbálni a gyakorlatban, keressünk akár a fent említett tulajdonságok között olyasmit, amiben régóta vágyunk arra, hogy előrelépjünk. Nyissunk meg egy dokumentumot, rögzítsük a dátumot, témát, néhány mondatban a problémánk leírását. Például ha a haragot választottuk, tartsunk magunknál egy cédulát, amire naponta húzzuk a strigulákat, hogy hányszor gerjedünk haragra. Mérjük ezt egy héten keresztül, és próbáljuk ki, hogy a második héten mennyivel vagyunk képesek visszafogni magunkat. A cél a tartós és mérhető végeredmény, nem az számít, hogy milyen kicsi. Írjunk hosszútávú tervet, ütemezzünk ellenőrzéseket 1, 2, 4, 8 hónap múlva. Győződjünk meg róla, hogy valóban sikerült-e megváltoztatnunk a saját tulajdonságainkat. Ha igen, akkor azzal bebizonyítottuk, hogy a világ mégsem állandó és mozdulatlan. Amíg csak ezen a világon vagyunk, mindig van lehetőségünk arra, hogy továbbfejlesszük saját magunkat.

Megjelent az Új Élet 2017. április 1-i számában

Megtekintések száma: 17