Legtöbbünk számára ismerős lehet a tény, hogy a Talmud szerint Noách (Noé) fiai, vagyis a nem zsidók 7 parancsolatot kaptak (Szánhedrin 56a): 1. Törvényhozás kötelezettsége. 2. Isten átkozásának tilalma. 3. Bálványimádás tilalma. 4. Tilalmas házasságok/kapcsolatok (rokonok között, ill. házasságtörés). 5. Vérontás tilalma. 6. Lopás tilalma. 7. Élő állat húsából tilos enni. Ez az az emberi minimum, ami mindenkitől alapvető kötelességként elvárható. Ha egy nem zsidó ember betartja ezt a hetet, akkor része van az Eljövendő Világban, azzal a feltétellel, hogy nemcsak puszta józan megfontolásból tartja be, hanem kifejezetten azért, mert ezt így parancsolta meg a Teremtő Mózesnek a Tórában (Rámbám, Hilchot Meláchim 8:11). Egy zsidónak ezzel szemben 613 micvát, vagyis parancsolatot kell megtartania.

Azt tudjuk, hogy a legtöbb vallás abból indul ki, hogy az ő követőinek van igaza, és mindenki más téved. Nincsen ez másként a zsidó vallásban sem (noha azt figyelemreméltónak találom, hogy ha egy zsidó mondja a nem zsidókról, hogy alacsonyabbrendűek, akkor azt előszeretettel rasszizmusnak bélyegzik, míg minden más vallás számára ezt megengedettnek, a hit részének tekintik). Ami azonban egyedülálló, hogy mi nem akarunk mindenkit mindenáron a saját vallásunkba téríteni. Aki csak akar, és komolyan gondolja, önszántából csatlakozhat, de ha nem akar, attól ő még lehet a mi normáink szerint is helyesen viselkedő, morális ember, akinek része van a túlvilági életben, azaz az objektív értékelés szerint is pozitívnak számít.

Zsidó emberek számára is fontos tudni arról, hogy mi az, ami egy nem zsidótól is elváratik. Észre kell tudnunk venni azt, ha sajnálatos módon már a minimális követelmények betartása is problémát jelent a számunkra, miközben magasabb szintű elvárások vannak érvényben velünk szemben. Ha komolyan vesszük saját szerepünket zsidóként a világban, akkor az is fontos, hogy lássuk, hogy mi a mi teendőnk, és mi a többi népeké, és ez a kettő hogyan válik el. Ez azt jelenti, hogy a mi rendszerünkben nem ugyanaz a mérce működik, nálunk nem lehet ugyanaz az elsődleges értékmérő, ami más népeknél (pl. vagyon, hatalom, dicsőség).

„A kő, amit az építők utáltak, sarokkővé lett.” (Zsoltárok 118:22) Egy szép magyarázat szerint ez a zsoltár a messiási időkre vonatkozik, amikor az „építők”, azaz a világ népei felismerik a zsidó népnek, a „sarokkő”-nek a szerepét. A nem zsidók feladata az, hogy felépítsék ezt a világot (olám háze). Ezzel szemben a zsidó nép elsődleges figyelme az Eljövendő Világ (olám hábá) irányába fordul. Akkor hogy lehet, hogy alig tudunk valamit arról, hogy hogy néz ki pontosan az Eljövendő Világ, sosem beszélünk róla, hanem inkább mindig a micvékkel, vagyis az evilági jócselekedetekkel foglalkozunk? Úgy, hogy számunkra az Eljövendő Világ felé fordulás a hosszútávú gondolkodást jelenti. Abban hiszünk, ami örök érték. A lélekben (nesámá), ami a testtel ellentétben, egy örökkévalóságig tartó működésre lett teremtve. Ezért foglalkozunk annyit a micvákkal, mert ezeknek a célja az, hogy az örök lelkünket felépítsék, minél teljesebbé tegyék. Ez a lélek az, ami közel tud kerülni a Teremtőhöz, ha hasonlóvá válik hozzá (jó tulajdonságai, értelmes gondolkodása által). (Érdekes észrevétel, hogy az „olám hábá” jelentése szó szerint: a világ, ami jön. Vagyis minden itt fog megvalósulni, az Eljövendő Világ fog „idejönni” hozzánk, a földre.)

Természetesen akinek a tulajdonságai kifinomultak, annak ebben a világban is könnyebb az élete. Így – noha elsősorban az Eljövendő Világra koncentrálunk – már ebben a világban élvezhetjük, ha jók a tulajdonságaink. Ha például haragosak, türelmetlenek vagyunk, azzal saját magunk életét keserítjük meg. Ha lusták vagyunk, akkor az elvégezetlen feladataink halmozódnak és nyomasztanak. Ha nincs kifinomulva az Istenbe vetett hitünk és bizalmunk, akkor félelemben éljük az életünket, mert attól tartunk, hogy a jövő milyen veszélyeket rejteget számunkra. Ha viszont szerények vagyunk, akkor mindenféle megaláztatást el tudunk viselni anélkül, hogy fájdalmat éreznénk. Ha elsajátítottuk az öröm, a hála tulajdonságait, akkor teljesebb módon válunk képessé arra, hogy élvezzük azt, ami az életben értékes.

A világ népei, Noé fiai tehát erre a világra összpontosítanak, mi viszont az eljövendőre. Az ő céljuk az, hogy ebben a kézzelfogható világban minden a lehető legtökéletesebben alakuljon. Viszont azt láttuk, hogy ez a határvonal talán nem is olyan éles. Hiszen ha az Eljövendő Világra készülünk, azzal egy jobb világban élhetünk már itt és most. Ha egy nem zsidó ember ennek igazságára ráérez, akkor vágyhat arra, hogy ő is részt vegyen ebben a fejlődési, önfejlesztési folyamatban. Ha elég erőt érez magában, akkor a zsidó nép teljes jogú tagjává válhat. Ha úgy méri fel, hogy még nem tart ezen a szinten, akkor követheti Noé fiainak hét parancsolatát, ami kijelöli ugyanezt az irányt. Ez kevesebb elkötelezettséget és energiát igényel mint a zsidóság, de természetesen ez azzal jár, hogy maga a végeredmény sem olyan hatásos.

Mindezért fontos az, hogy a zsidók is ismerjék a Noé fiai számára a Tóra által biztosított alternatív útvonalat. Ha egy ilyen lehetőséget az arra nyitott nem zsidók számára fel tudnak ajánlani, akkor azzal növelik a megértést, a belátást, Isten ismeretét a tágabb világban. Mert a zsidóság végső, nagy célja, ideális jövőképe ez: egy olyan világ, ahol mindenki ismeri és elismeri Istent. Amikor egyedül Ő uralkodik, mindenki számára nyilvánvaló módon. Ebbe az irányba teszünk egy lépést minden alkalommal, amikor egy őszinte szándékú nem zsidó magára veszi Noé fiainak 7 parancsolatát.

Megjelent az Új Élet 2016. június 15-i számában.