A Peszách ünnepe során fogyasztott maceszről, kovásztalan kenyérről így ír a Tóra:
„És megsütötték a tésztát, amit kivittek Egyiptomból, kovásztalan süteménynek, mert nem kelt meg, mert kikergették őket Egyiptomból, és nem tudtak tovább időzni.” (Mózes 2., 12:39) Vagyis az egyik oka a macesz fogyasztásának az, hogy nem volt ideje megkelnie a tésztának, mert Egyiptomot rendkívül gyorsan kellett elhagynia a zsidó népnek. Fontos, hogy ez a sietség nemcsak az Egyiptomból kijövő nemzedéket jellemezte, hanem a mi ünneplésünknek is szerves része: „Hét napon át egyél mácotot, mert sietséggel jöttél ki Egyiptom földjéről” (Mózes 5., 16:3)
Az igyekezet, a sietség Peszách ünnepének egyik meghatározó alapmotívuma, ami az ilyenkor fogyasztott központi ételben, a maceszban válik kézzelfoghatóvá. Miért éppen Peszách az igyekezet ünnepe, mivel is kellene pontosan igyekeznünk ilyenkor?
„És őrizzétek a mácotot [kovásztalan kenyeret], mert pontosan ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptom földjéről.” (Mózes 2., 12:17)
Bölcseink szójátékot játszanak a fenti mondatban a mácot szóval, amit úgy is lehet olvasni: micvot, azaz micvák. „Őrizzétek a micvákat”. Mi az összefüggés a micvák és macesz között? A maceszt azért őrizzük, nehogy megkeljen, megkovászosodjon, hiszen Peszách ünnepén kizárólag keletlen kenyeret ehetünk. Hasonló a helyzet a micvákkal is: nem akarjuk, hogy „megkovászosodjanak”, vagyis kifogyjon a lelkesedés, vagy valami akadály álljon a megvalósítás útjába. Ezért ha adódik egy micvalehetőség, azt a lehető leggyorsabban kell megcsinálnunk. Tehát az igyekezet minden micvának fontos része, nemcsak a macesznak. Viszont Peszách a tavasz, a virágzás ünnepe, amikor az embernek a legnagyobb az esélye arra, hogy igyekezetre bírja magát.
Tudni kell azonban, hogy nem minden igyekezet egyformán jó. A kapkodás, türelmetlenség például kifejezetten káros is lehet. Vannak, akik „buzgólkodnak”, szeretnének gyorsan nagy eredményeket elérni, aztán persze ha nem sikerül, könnyen csalódnak és feladják. Ez nem az a fajta igyekezet, amit Peszáchkor keresünk. Ezért tanítják a zsidóság nagy spirituális mesterei, hogy a szellemi fejlődés létráján lassan kell mászni, kis dolgokban kell fejlődni, elérhető célokat kitűzni.
Ez éppen az ellentéte annak, amire gondolhatnánk akkor, amikor az „igyekezet” fogalmán gondolkodunk. A mai világban aki igyekszik, az rövid idő alatt sok feladatot tud elvégezni: igazi hatékony, nagy fordulatszámon működő „menedzser”. Számára meglepő lehet, hogy az Orchot Cádikim, a klasszikus etikai könyv így fogalmazza meg az igyekezet lényegét: „amikor az ember elfordítja szívét minden más benne lévő gondolattól, és egyetlen gondolatot ragad meg, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy igyekszik.” Azaz a jó igyekezet lényege az egy pontra koncentrálás.
Számunkra ez az igazi igyekezet. Ha ugyanis a különböző tevékenységek gyors egymásutánjára koncentrálunk, az nem igyekezetet, hanem zavarodottságot okoz. Aki látott már igazi, lendületes talmudi előadást, az ezt a gyakorlatban is megtapasztalhatta. Az előadó egyetlen apró pontot ért meg annyira mélyen, hogy hihetetlen sebességgel tud beszélni a témáról. És ami még nagyobb csoda: ha a diákok megfelelően felkészülnek, ők is képessé válnak a gyors megértésre. Hogyan válhatunk alkalmassá arra, hogy lépést tartsunk ezzel a tempóval? Paradox módon éppen azzal, hogy előtte türelmesek, lassúak és alaposak vagyunk!
Megjelent az Új Élet 2015. április 1-i számában.