Hagyományunk szerint Ros hásáná napján az Örökkévaló előtt kinyílik az ítélet könyve, és minden ember sorsa eldől egy évre előre. Az új év két napos, ezért két napon át minden zsidó a zsinagógákban imádkozik az egész elkövetkező évéért, jó sorsáért. Minden fontos döntést ebben a két napban hoz meg az Örökkévaló: ki fog élni, ki fog meghalni, kivel történik különleges, pozitív változás vagy (amitől Isten óvjon) az ellenkezője. Aki ennek a napnak a súlyát érzi, annak ez a két nap nem hasonlítható semmi máshoz. Ez nem még egy nap, amikor imádkozunk, kérünk, mint minden hétköznap. Nem is egy egyszerű ünnepnap, amikor közelebb érezhetjük magunkhoz a Teremtőt. Ma dől el minden, ami meghatározó. (Az apróbb részleteket későbbi imáinkkal, cselekedeteinkkel is meg tudjuk változtatni.)

Furcsa módon ezen a napon Isten hagyja magát meggyőzni: ha nagyon akarjuk és eléggé elszántak vagyunk aznap, akkor egy gyökeresen másmilyen életet élhetünk, mint ami eredetileg járt volna nekünk az elmúlt éves cselekedeteink alapján. Miféle isteni igazságszolgáltatás ez? „Nem a bűnös halálát akarja, hanem azt, hogy megtérjen útjairól, és éljen.” – többek között ezt mondjuk az aznapi imánkban. A rendszer maga tökéletes, hiszen ha valóban ott helyben ráérzünk a nap szentségére, különlegességére, és ennek következtében megbánjuk helytelen cselekedeteinket (vagy minden olyan dolgot, amit az elmúlt évben nem csináltunk meg), akkor ténylegesen más emberként távozunk a zsinagógából, mint ahogyan bejöttünk. A régi én megérdemelte volna a súlyos ítéletet, de most már egy teljesen másik ember lettem, aki jobb megítélésre érdemes. És pontosan ez az isteni cél ezzel a rendszerrel.

Ezen a napon az Örökkévaló „számadást” tart: pontosan ahogyan egy nagy cég vezetője az év végén, röviden összegzi az egyes emberek életében történteket. Ugyanúgy részünkről is helyes megtenni ezt a számadást: ha meg kell állnom a Bíró előtt, mit mondjak, mi jót tettem, és mit tervezek még, ami miatt fontos nekem jövőre is az élet? Mennyiben vagyok most több mint 1 évvel ezelőtt? Ha erre az a válasz, hogy semmiben, az egy probléma. Viszont ha ezt a problémát felismertük, akkor lehet, hogy pont ezért érdemlünk még egy esélyt, hogy kijavítsuk. Ha a válaszunk pozitív, az is jó. Mint amikor az ember önéletrajzot ír egy állásinterjúhoz, és olyan dolgokat tud meg saját magától, saját magáról, amiket eddig nem is gondolt volna. Külön-külön ugyan ismerte ezeket, információ szintjén, de most úgy láthatja egyben az egészet, mint még soha. Nem csoda, ha még egy kis büszkeséget is érez ilyenkor: ezt mind én vittem véghez egyedül?

Világos, hogy ez a fajta büszkeség egészen más jellegű érzés, mint az előbb vázolt megbánás, megtérés érzése. Kérdéses, hogy egyáltalán illik-e a Félelmetes Napok (jámim noráim) néven ismert ünnepkör hangulatához, amiben éppen benne vagyunk. Ugyanakkor megtérés és megváltozás mindenképpen van benne, hiszen aki tisztában van azzal, hogy mit képes ő elérni, annak automatikusan megváltozik a saját magától elvárt szintje is. Attól függően, hogy milyen élethelyzetben vagyunk éppen, bármelyik út lehet a mi idei Ros hásáná-hangulatunk meghatározó eleme.

Bármelyik utat is válasszuk, az emlékezet mindenképpen kulcsszerepet fog játszani. A Ros hásáná napi különleges imarend három híres részből tevődik össze: málchujot (királyság, Isten királysága), zichronot (emlékezet) és sofárot (sófár, kürtszó). Ezek közül az egyik az emlékezet. Héberül az a szó, hogy „emlékezet” ugyanabból a szóból ered mint az „említés”. Amit ugyanis már megéltünk egyszer, azt később elég említenünk ahhoz, hogy minden emlék azonnal felidéződjön. A Tóra tanulása során ez különösen kézzelfogható: szinte pár másodpercbe is „be tudjuk csomagolni” azt az akár több órányi komoly szellemi erőfeszítést, amit a tanulás jelentett. Elég mondani a kulcsszavakat, és mindenki, aki tanulta, tudja, hogy miről van szó.

Ros hásánákor ezt a képességünket is használnunk kell. Mindent összefoglalunk, mindenre visszaemlékezünk, és madártávlatból szemléljük életünket. Ez egy olyan áttekintés, amit legalább évente egyszer minden felelősségteljesen gondolkodó ember köteles megtenni. Ahogyan a klasszikus etikai mű, a Meszilát Jesárim mondja, „erre a dologra az embert az intellektusa kötelezi”. Tehát még ha az Örökkévaló nem is várná el tőlünk mint vallási kötelezettséget, akkor is meg kellene tennünk. Ez nem olyasvalami, amire a zsinagógai imádkozás során alkalmunk van. Erre ott van az egész Elul hónap, ami Ros hásánát megelőzi. Papír kell hozzá és toll (vagy akár billentyűzet). Mindez hozzásegít minket ahhoz, hogy cselekedeteink teljes tudatában álljunk oda imádkozni Ros hásáná napjaiban. Kívánom, hogy írassunk be és pecsételtessünk be mindannyian egy jó új évre!

Megjelent az Új Élet 2015. szeptember 1-i számában.