„Misenichnász Ádár márbim beszimchá” – amikor belépünk Ádár hónapba, sokasodik az öröm, tanítja a Talmud (Táánit 29a). Az idei év azonban szökőév, két Ádár hónap van, tehát kétszer lépünk be Ádár hónapba. Ez alapján azt gondolhatjuk, hogy különösen örömteli évre számíthatunk, mert kétszer is sokasodni fog az örömünk.

Mintha belépnénk egy olyan épületbe, ahová két bejáraton keresztül kell bejutni. Egyébként a legtöbb zsinagóga így van megépítve, hiszen így írja a Talmud: „Mondta Ráv Chiszdá: az ember mindig lépjen be két ajtón át a zsinagógába.” (Beráchot 8a) Egy magyarázat szerint azért szükséges két ajtó, mert az első ajtón kilépünk az evilági elfoglaltságainkból, a másik ajtón keresztül belépünk az ima, a Tóratanulás, az Örökkévalóval való kapcsolatunk világába.

Honnan tanulta Ráv Chiszdá, hogy szükséges ez a két ajtó? A Talmudban előtte megszólaló rabbik azzal foglalkoztak, hogy aki minél korábban megjelenik a zsinagógában és minél később elmegy onnan, annak hosszú élete lesz. Ezt Salamon király bölcsességeiből tanulták: „Aki engem [a Tórát] megtalálja, az a [hosszú] életet találja meg.” (Példabeszédek 8:35) (Ebben a részben Salamon király végig a Tóra nevében beszél.) Egy másik bizonyítékot is hoznak ugyanebből a szakaszból: „Boldog az az ember, aki meghallgat engem, igyekszik ajtóimhoz nap nap után, őrizni ajtajaim ajtófélfáit.” (Példabeszédek 8:34) Valószínűleg ez az utóbbi mondat lehet Ráv Chiszdá mondásának forrása, hiszen itt több ajtóról is szó van. Ebből vonhatta le azt a következtetést, hogy több (azaz legalább két) ajtón kell keresztülmenni, mire a zsinagógába bejutunk.

A Sulchán Áruch, a zsidó élet törvénykönyve háromféle lehetséges értelmezéssel hozza a fenti tanítást, azzal a megjegyzéssel, hogy „helyes mindhárom értelmezésnek megfelelően viselkedni” (Orách Cháim 90:20). Az első értelmezés szerint ha vendégek vagyunk a zsinagógában, akkor foglaljunk helyet az ajtótól számítva legalább 80 cm távolságra, hogy nehogy úgy tűnjön, mintha terhes lenne számunkra az ima, és már szeretnénk elmenni. De ha az állandó imahelyünk van az ajtóhoz közel, az nem probléma, mert akkor tudják, hogy az a mi helyünk. A második értelmezés szerint a probléma az, hogy ha az ajtón vagy ablakon kifelé tekintünk, az elvonja a figyelmünket, és nem tudunk az imára megfelelően koncentrálni (de ha belső udvarra néz az ablak, az nem probléma). A harmadik értelmezés szerint ne kezdjünk hirtelen az imába, amint beestünk az ajtón, hanem várjunk legalább annyit, amennyi ideig a két ajtón történő keresztüljutás tart. (A későbbi értelmezők természetesen hozzáteszik azt is, ami a legkézenfekvőbbnek tűnhet, hogy eleve úgy építsük meg a zsinagógát, hogy két ajtón kelljen keresztülmenni.)

A téma egyik aktualitása az, hogy a világszerte egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő napi tanulási programban (Dirsu / Misna Berura) éppen most, február 18-án (Ádár 1. hónap 9-én) tanuljuk ezt a halachát. A másik a már említett két Ádár hónap, amibe belépve kétszeresen is sokszorozódik az örömünk. Most, hogy megismertük a törvény legrégebbi forrását Salamon király bölcsességeiben, feltűnhet, hogy ő is éppen az örömről beszél: „Boldog az az ember, aki meghallgat engem, igyekszik ajtóimhoz nap nap után, őrizni ajtajaim ajtófélfáit.” Érdemes elolvasni eredetiben is az egész 8. fejezetet. Végig a bölcsesség dicséretéről szól, és valószínűleg ez a legősibb forrásunk arra a híres elméletre, amit legtöbben a Kabbala alapkönyvéből, a Zohárból ismerhetnek: „a Teremtő belenézett a Tórába, és megteremtette a világot”, azaz a Tóra teremtése megelőzte a fizikai világ teremtését. Salamon király több mondaton keresztül is költői formában részletezi ezt a gondolatot: „Amíg még nem alkotta meg [az Örökkévaló] a földet és a külvilágot, a világ porának kezdetét […] én [a Tóra] már ott voltam.” (Példabeszédek 8:26-27) Miért fontos tudnunk, hogy mi történt az ősi időkben, amikor még nem is létezett a világ úgy, ahogyan mi ismerjük? Azért, mert ez rávilágít arra, hogy mi a maradandó, mi az igazán értékes. Mert ebben a mostani világban nagyon sok minden van, ami a figyelmünkért versenyez, és meg akar arról győzni, hogy időt, pénzt és energiát kell fektetnünk bele, mert ez jelenti számunkra a hosszútávú örömöt, boldogságot. Salamon király azt kérdezi: mi lehet az, ami valódi, időtálló érték, és valódi boldogsággal kecsegtet?

„Boldog az az ember, aki meghallgat engem, igyekszik ajtóimhoz nap nap után, őrizni ajtajaim ajtófélfáit.” A kétszeres boldogságot a két ajtón való keresztüljutás jelenti Ráv Chiszdá tanításában. Ha ki tudunk lépni a mindennapokból világából az első ajtón és belépni az emelkedett gondolkodás világába a másodikon. Megfigyelhetjük, hogy minden embert más-más beszédtéma motivál. Vannak, akik képtelenek elszakadni pénzügyi gondjaiktól. Mások a munkájuk, hivatásuk (vagy munkahelyi előremenetelük) megszállotjai. Megint mások a többi ember viselkedésével, életével, kapcsolataival vannak elfoglalva. Vannak azonban olyan emberek, akiknek akkor csillan fel a szemükben az a különös fény, ha egy érdekes tanítást, egy elgondolkodtató gondolatot hallanak. Salamon király azt tanítja nekünk, hogy amivel ők vannak elfoglalva, az valami örök. És éppen azért, mert régtől fogva van, és nem múlik el soha, mély és igazi örömöt jelent a számukra.

Megjelent az Új Élet 2016. február 15-i számában.