A zsidó kalendáriumban nemrég beköszöntött időszak kulcsfogalma a szimchá, azaz öröm, boldogság. Nem kevesebb mint öt egymást követő ünnepi alkalmunk központi témája ez. Az első Szukot, a sátoros ünnep, a második a Szimchát Bét HáSoévá, a vízöntés örömteli ünnepe, amit szintén Szukot félünnepében tartunk, a harmadik Szimchát Torá, a Tóra örömünnepe, ami Szukot napjai után következik, és a téli hónapok során Chanuka ill. Purim zárja a sort.

Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy ez az időszak lesz mindenki kedvence, hiszen ki ne szeretne örülni? Még a nem vallásos világ egyik (ha nem a) fő célja is ez: legyünk minél boldogabbak. Ez érthető, hiszen az ember természetében benne van, hogy inkább szeretünk boldogak lenni mint szomorúak. A kérdés inkább az, hogy mi a vallás viszonya a boldogsághoz: miért kell nekünk megparancsolni a boldogság keresését, ha amúgy is azt keressük? Milyen érték van abban, ha örülünk? Miért igényli ezt tőlünk az Örökkévaló?

„Örvendezek szavaidon, mint aki nagy kincset talál” – mondja Dávid király (Zsoltárok 119:162). Ezt a mondatot Málbim, a híres kommentátor úgy magyarázza, hogy Dávid király megértette, hogy a Tóra tanulásánál nem létezik nagyobb öröm a világon. Ha ez így van, akkor egyrészt értjük, hogy miért parancsolja meg az Örökkévaló számunkra az öröm intenzív keresését, hiszen tudja, hogyha igazán őszintén és kitartóan keressük, akkor megtalálhatjuk a Tóratanulásban, másrészt viszont a kijelentés önmagában nehezen képzelhető el. Még olyan ember esetében is, aki tanult Tórát, és ráérzett arra az örömre, amit ez jelenthet: talán el tud képzelni ennél nagyobb örömöt is. Továbbá, lehet, hogy vannak olyan igaz emberek (cádikok) mint például Dávid király, aki valóban ilyen szellemi magasságokba emelkedtek, de honnan tudhatjuk azt, hogy igaz ez minden egyes emberre, tehetségétől, képességeitől, ízlésétől függetlenül, hogy senkinek sem lehet nagyobb öröme a Tóra tanulásánál?

Említettük, hogy a legtöbb ember keresi az örömöt. Sokszor azonban ez a keresés nagyon felszínes. Mi más alapján is tudhatnánk ítélni, mint a külsőségek, a kívülről látható dolgok alapján? Pontosan ezen a megfigyelésen alapszik a marketing tudománya, aminek a lényege az, hogy meggyőzze a vevőket arról, hogy az adott termék megvásárlása számukra az öröm forrását jelenti. Ha tehát tudatosan keressük az igazi és a tartalmas örömöt, akkor először is meg kell tanulnunk elvonatkoztatni a külsőségektől. Mi az, amit a Tóratanulásból látunk? Egy vagy két ember ül egy réges-régi könyv felett és megértenek belőle valamit. Minden más öröm sokkal látványosabb: egy különleges utazás, egy szép ingatlan, autó, egy vacsora egy ötcsillagos étteremben, vagy a legújabb technikai vívmány. Hiszen ezek eleve úgy vannak becsomagolva, hogy vonzzák a szemünket.

Ha pontosabban szeretnénk megállapítani egy adott öröm mértékét, akkor ne az első pillantás alapján ítéljünk róla, hanem azt vizsgáljuk, hogy mennyire tartós az az öröm. Még a vallásos életen belül is találhatunk ilyen múlandó, csalóka örömforrásokat, például egy szép, új, vastag könyv, amit azután soha többé nem veszünk le a polcról, vagy egy különleges ünnepi imaélmény, melynek során ugyan érezzük, hogy közel kerültünk Istenhez, de utána másnap már ismét csak „darálni” tudjuk a megszokott imaszövegeket. Vajon mi lehet az az eszköz, amivel tartósíthatjuk az örömünket?

Minden eddig felsorolt öröm közös pontja, hogy az érzelmeinkre, a szívünkre hat. A tapasztalatunk azonban az, hogy a szív felmelegszik, majd ismét kihűl, a lelkesedést a kiégés követi. A tartós működéshez szüksége van egy olyan energiaforrásra, amiből meg tud újulni. Ez az energiaforrás pedig az elmélyült megértés. Ha valamit igazán jól megértettünk, akkor a megértés a gondolatainktól egészen az érzelmeinkig ér el. Persze nem mindegy, hogy mit értettünk meg, noha egy matematikai tétel megértése is járhat sikerélménnyel, de ha például igazán jól és mélyen értjük azt, hogy milyen odafigyeléssel vezeti életünket a Teremtő, vagy hogy milyen alapossággal alkotta meg a világot, akkor az egy igazán tartós, felemelő élményt jelenthet számunkra. Rohanó világunkban azonban ritka az olyan, hogy egy adott ponton sokat időznénk, egy kis részletet jól megérthetnénk, mert egyik helyről a másikra kell szaladnunk. Többek között ezt a mély megértést ismerhetjük meg közelebb a Tóra tanulása során.

Megjelent az Új Élet 2015. október 15-i számában.