Peszách ünnepének utolsó napján, a reggeli imában egy igazán különleges prófétai szakaszt (háftárá) olvasunk fel. „Ma még Nóbban áll” (Jesájá 10:32) – így kezdődik ez a prófécia, Jesájá könyvéből, ami az Asszír Birodalom nagyhatalmú uralkodójáról, Szánchéribről szól. Ma már a legtöbb ember a nevét sem ismeri, de egykor megtörhetetlennek tűnő országot irányított. Ezért volt szüksége a népnek erre a biztatásra: ma ugyan még áll a világbirodalom, de az Örökkévaló, a történelem irányítója hamarosan mindent átformál.

A prófécia első része valóra vált, az Asszír Birodalom ma már nem létezik. A második része azonban a Messiás eljöveteléről szól: „vessző sarjad Jisáj ágából […] az Örökkévaló szelleme nyugszik rajta, bölcsesség, megértés, tanács, erő, tudás szelleme, és istenfélelemé […] a farkas együtt fog lakni a báránnyal […] megtölti a földet az Örökkévaló ismerete, ahogyan a víz a tengert befedi” (Jesájá 11:1-10). Az eredeti forgatókönyv szerint tehát látszólag Szánchérib bukását a dávidi dinasztia felemelkedésének azonnal követnie kellett volna. Mégis, ezekre a mesés képekre, az itt leírt ideális világra azóta is várunk. Miért?

A választ Peszách ünnep történetéből kaphatjuk meg. Peszáchkor a zsidó nép csodák közepette vonult ki, szolgákból egyik pillanatról a másikra lettek szabad emberekké. A gyorsan ajándékba kapott szabadságért azonban utólag meg kellett dolgozni. Negyven év telt el a pusztában, amíg a nép alkalmassá vált arra, hogy saját lábára álljon. Peszáchkor a Teremtő megmutatta magát és csodáit, azért, hogy a nép inspirációt meríthessen belőlük, hogy aztán saját erejükből kialakítsák azt a világot, amiben Istennek tetsző módon tudnak élni.

Hasonló dolog történt Jesájá próféciájában is: az Örökkévaló kinyilatkoztatta népének, hogyan is nézne ki az ideális világ. Tervének részletességéből látszik, hogy Rajta nem múlott: Ő akár azonnal is el tudta volna hozni ezt az utópisztikus korszakot. De nem ez volt a szándéka, hanem az, hogy az emberek megismerjék, hogy ők maguk is meg tudják csinálni, vagy legalábbis hozzájárulni ahhoz, hogy ez a terv valóra váljon.

Sokszor elég egy jó példát látnunk ahhoz, hogy motivációt kapjunk valami komoly dolog megvalósításához. Számos virágzó karrier kezdetét jelentette az, amikor az ifjú tanuló meglátta a nagy mestert, hogy milyen szakértelemmel, mégis milyen egyszerűséggel végzi a munkáját. „Az írástudók irigysége sokasítja a bölcsességet”- tartja a Talmud (Bává Bátrá 21a). Ez az irigység pozitív, amikor az ember arra vágyik, hogy ő is rendelkezzen azzal a jó dologgal, amivel valaki más rendelkezik. Ha ez a dolog tudásbeli, akkor ez a fajta irigység nem vezet más bűnökhöz (pl. lopás).

Az Örökkévaló pontosan tudja, mi a jó nekünk. Ezért ebben a próféciában a szemeink elé vetítette annak a tökéletes világnak a képét, amit mi magunk talán el sem tudnánk képzelni. Az, hogy nem valósította meg, pozitív üzenetet is hordoz: ránk bízza, mert megbízik bennünk, hogy meg tudjuk csinálni mi is. Azt persze mondani sem kell, hogy mennyivel nagyobb értéket hordoz egy ilyen nem ajándékba kapott jó világ, mert ezt igazán a magunkénak tudjuk érezni.

Mennyiben lesz ideális az a világ, amit ez a prófécia leír?

„Vessző sarjad Jisáj ágából” – ez egy királyról szól, aki Dávid házából fog származni (hiszen Dávid Jisáj fia volt)

„Az Örökkévaló szelleme nyugszik rajta, bölcsesség, megértés, tanács, erő, tudás szelleme, és istenfélelemé”. Ritkaság, hogy egy nagy vezető különösen jámbor és bölcs ember legyen. Inkább az a tapasztalat, hogy a hatalom mámora kihozza az emberekből a legrosszabb tulajdonságaikat. Ha azonban ez az új király, a Messiás kerül a trónra, akkor ő egy nagy cádik, egy igaz ember lesz, aki a Tórában is jártas. Minden törvény érvényes lesz, amit a Tóra ír, így megvalósul az a társadalmi igazságosság, amit a szent irataink előírnak.

„A farkas együtt fog lakni a báránnyal” – Rámbám megmagyarázza (Hilchot Meláchim 11:1), hogy ezt nem elsősorban az állatokra értjük, hanem a különböző természetű emberekre, akik nem fognak többé harcolni egymás ellen, hiszen…

„…megtölti a földet az Örökkévaló ismerete, ahogyan a víz a tengert befedi.” Ez az elképzelhető legnagyobb adomány. Hiszen nem tud az egyik ember ártani, vagy fájdalmat okozni a másiknak úgy, ha tudja, hogy azt az Örökkévaló látja. Mostani körülményeink között nehéz elképzelni azt a világosságot, azt a tiszta megértést, amit abban a korban érezni fogunk. Ebben a fényben lehetetlenség lesz rosszat tenni embertársainkkal. És ez az a világosság, aminek a terjesztésében magunk is részt vehetünk. Elsősorban olyan módon, ha saját magunkat közelítjük ehhez az ideális állapothoz.

Megjelent az Új Élet 2016. április 15-i számában.