A zsidó év során a jom kipuri böjtön kívül még 5 további közösségi böjtöt (táánit cibur) rendeltek el Bölcseink, az adott napon történt gyászos eseményekre való megemlékezés miatt. Annak reményében böjtölünk ilyenkor, hogy a korábbi nemzedékekben ezen a napon elkövetett hibáinkat most kijavíthatjuk. A Támuz 17-i böjt elsődleges témája a Szentély pusztulása (akárcsak három további böjté).

Minden közösségi böjtnapon ugyanazt a prófétai szakaszt (háftárá) olvassuk fel a zsinagógákban, a böjt kimenetelét megelőző délutáni ima alkalmával Jesájá próféta könyvének 55-56. fejezetéből. Ennek témája igen reménykeltő, egyáltalán nem gyászos hangulatú, és ahelyett, hogy a pusztuló Szentélyt siratná, utolsó mondataiban a száműzöttek egybegyűjtéséről és a majdani Szentélyben történő áldozatokról és imáról ír (meglehetősen szokatlan módon, hiszen a Szentély elsődleges feladata nem az ima, hanem az áldozatok bemutatása).

„Keressétek az Örökkévalót, amikor megtalálható, hívjátok Őt, mivelhogy közel van” (Jesájá 55:6) – ezzel a mondattal kezdődik a háftárá. Mikor van az, amikor az Örökkévaló megtalálható? – kérdezi a Talmud. A Ros Hásáná és Jom Kipur közötti tíz napban [amit a megtérés tíz napjának is szoktunk hívni] (Ros Hásáná 18a).

Ez a kis kitekintés rámutat arra, hogy a látszólag gyászos hangulatú böjtnapokat egészen másmilyen szemmel is lehet nézni. Az a tény, hogy ezen a napon nem eszünk, lehetővé teszi számunkra, hogy elvonatkoztassunk fizikai igényeinktől, közel kerüljünk az Örökkévalóhoz, tovább építsük Vele való kapcsolatunkat. Majdnem olyan szintre juthatunk az aznapi közösségi böjt által, mint a megtérés tíz napjában, az év talán legszentebb napjaiban, Ros Hásáná és Jom Kipur között.

Ez persze több kérdést is felvet. Egyrészt, hogyhogy az Örökkévaló bizonyos időkben könnyebben megközelíthető mint máskor? Másrészt, mit is jelent pontosan az, hogy ilyenkor közel kerülhetünk Hozzá?

Az utóbbi kérdésre a hagyományos irodalomban kétféle megközelítést találhatunk. A kérdés az, hogy mennyire kerülhetünk közel a Teremtőhöz? Rámbán levelében úgy írja, hogy eléggé magas szinten lévő ember esetében akár ezen a világon is elérhető az a szint, amikor az ember közvetlenül is érzi a Sechinát, az Isteni Jelenlétet. Ezzel szemben a Meszilát Jesárim első fejezetében az van leírva, hogy az ember azért lett megteremtve, hogy a lehető legnagyobb élvezetet megkaphassa, ami csak létezik, és ez nem más, mint a Teremtő Jelenlétének fénye, ennek helye azonban az eljövendő világban van. Tehát az egyik megközelítés szerint ezen a világon kerülünk közel Istenhez, a másik szerint az eljövendő világon. Ez nem ellentmondás: az eljövendő világban a jámborok biztosan megkapják ezt a jutalmukat, míg bizonyos kiválasztott egyének már ezen a világon kaphatnak ízelítőt ebből.

Válaszolva a kérdésre, hogy mit jelent a „közel kerülés”, az átlagember esetében ez még nem a túlvilági jutalom, hanem annak előkészítése: a tesuvá, azaz a megtérés (ami egyébként a háftárá központi témája a továbbiakban). A mi vallásunkban úgy kerülhetünk közel Istenhez, hogy hiszünk egy jobb énben és teszünk is érte. Azaz az Ő mércéjének akarunk megfelelni, Őhozzá akarunk hasonlóvá válni jó tulajdonságainkban. Ha ezen a világon nem érezzük Isten Jelenlétét, az még nem jelenti azt, hogy el vagyunk veszve, el vagyunk utasítva. „Hagyja el a bűnös az ő útját és a csalárd az ő gondolatait, térjen meg az Örökkévalóhoz, és Ő meg fog kegyelmezni neki” (Jesájá 55:7). A cél az, hogy senki ne érezze azt, hogy ő alkalmatlan arra, hogy igaz ember legyen, hogy képtelen a megtérésre, mert ha így érez, akkor az önmagát beteljesítő jóslattá válhat. Amíg csak él az ember, megvan benne a lehetőség, hogy jobb utakra lépjen, hogy javítson saját sorsán, hogy átírja élete könyvét, amiről legtöbbször úgy érzi, hogy már le van pecsételve.

Azonban a megszokás ezt nagyon nehézzé teszi. Ezért rendelte úgy az Örökkévaló, hogy legyenek külső segítő eszközök, amik kiemelik az embert a felőrlő hétköznapokból. Ez adja meg a választ az első kérdésre, hogy miért vannak olyan idők, mint a böjtnapok vagy a megtérés tíz napja, amikor az Örökkévaló könnyebben megtalálható. A böjt segít abban, hogy átértékeljük az életünk pályáját. A megtérés tíz napjában a közösségben, a levegőben is benne van az, hogy most talán minden megváltozhat. Erre mondja a próféta, hogy akkor keressétek az Örökkévalót, amikor megtalálható: használjátok ki azt a segítséget, amit ilyenkor kaptok. Higgyetek abban, hogy sokkal magasabb szinten is élhetitek az életet a jelenleginél.

Megjelent az Új Élet 2016. július 15-i számában.