„Hazugság a báj, és mit sem ér a szépség – az istenfélő asszony, ő a dicséretre méltó” (Példabeszédek 31:30). A Salamon király által írt Példabeszédek könyve a derék feleséget méltató énekkel ér véget, melyet egy vallásos családban minden péntek este elénekelünk a kidus és a lakoma előtt. Ez a dal csúcsosodik ki a fent idézett mondatban, ami első olvasatra azt mondja, hogy ne a külső, hanem a belső tulajdonságaira koncentráljunk, amikor „derék asszonyt”, feleséget keresünk, aki alkalmas arra, hogy az életünket vele oszthassuk meg. Az idézet aktualitása, hogy idén augusztus 19-én, pénteken van Tu BeÁv, azaz Áv hónap 15-e, amiről azt írja a Misna, hogy egykor különleges ünnepnap volt: a hajadon lányok fehér ruhában mentek ki és táncot jártak a szőlőskertben, hogy a férfiak választhassanak közülük (Táánit 26b).

Pedig ha valóban igaz, hogy „hazugság a szépség”, akkor mi szükség van az egész táncra a szőlőskertben? Ha azt akarják eldönteni, mennyire istenfélő a feleség, miért nem inkább levelezés vagy házasságközvetítő útján ismerkednek meg? Egyrészt azért, mert a valódi istenfélelem nem elméletben, leírt gondolatok által, hanem a gyakorlati életben ismerhetőek meg, abból, hogy hogyan viselkedik a másik. Sokan vannak, akik elméletben nagyon jámborok, azonban amikor a gyakorlatra kerül a sor, elfelejtődnek a nemes eszmék. Van, aki ezt szellemesen úgy fogalmazza meg, hogy hosszú az az út, ami a fejtől a szívig vezet, az ember nyaka a legvékonyabb része a törzsnek, nehezen jut át rajta a tudás.

Másrészt, a halacha, a zsidó vallásjog elő is írja, hogy igenis meg kell nézni a feleséget, mielőtt elveszi az ember. Ez nyilvánvalónak tűnhet, mégis, sokan vannak, akik – tévesen – azt hiszik, hogy a vallásos zsidók úgy házasodnak, hogy az esküvőn találkoznak először egymással. Ez nem igaz: tilos házasodni anélkül, hogy látnák egymást, mert ha esetleg utólag derül ki, hogy mégsem illenek össze, azzal nagy kellemetlenséget okoznának egymásnak. A Talmud (Kidusin 41a) érdekes módon ezt a szabályt a „szeresd felebarátod mint önmagad” tórai parancsából tanulja ki (Mózes 3., 19:18). Külön érdekesség, hogy ez a követelmény elsősorban a férfira vonatkozik, mert az ő részéről merül fel inkább, hogy elkeseredik, ha a feleségét nem találja kellően szépnek.

Láthatjuk tehát, hogy szükséges, hogy a házasulandó pár fizikai vonzalmat is érezzen egymás iránt, ne csak „lelki kapcsolódást”. Azáltal, hogy a szőlősben meglátja a férfi a nőt, ez megvalósul. Csak az a kérdés, hogy akkor miért mondják a szőlősben táncoló lányok Salamon király bölcsességét, miszerint „hazugság a szépség”, ha egyszer a szépség igenis fontos és szükséges összetevője a házasságnak? Nem tűnik ez álszentségnek?

Valójában itt két különböző dologról van szó. Az egyik egyfajta lehiggadt szeretet, kölcsönös szimpátia: erre szükség van a házasság megkötése előtt. A másik inkább valamiféle vad, szenvedélyes vonzalom: ez az, amire azt mondjuk, hogy „hazugság a szépség”. Az angolban erre külön szó létezik: infatuation. Magyarra talán „belehabarodás”-nak lehetne fordítani. Ugyan a mai világ (elsősorban a filmekben, a reklámokban) azt sugallja, hogy ez nagyon fontos, emelkedett érzelem, ezzel szemben a valóság az, hogy csak összezavarja, megbolondítja az embert, és olyan rózsaszín felhővel borítja be, ami miatt nem képes észrevenni, ha a kapcsolatnak valami teljesen alapvető akadálya van.

Ősapánknál, Izsáknál azt látjuk, hogy miután megházasodott feleségével, Rebekával, megszerette (Mózes 1., 24:67). Ez vajon azt jelenti, hogy amikor feleségül vette, akkor még egyáltalán nem is szerette? Nem, hanem azt, hogy a másik minél mélyebb megismerése által egyre több és több jó dolgot fedezett fel benne, és ezáltal jobban el tudták mélyíteni a kapcsolatukat. Egyszer hallottam egy nagy tanítótól, hogy hogyan lehet ezt a gyakorlatba átültetni: minden péntek délután fel kell írni egy listára egy újabb jó dolgot, amit szeretek a feleségemben.

Amíg fiatal az ember, addig megtörténhet, hogy valaki nagyon megtetszik neki, aztán az idő múltával jelentősen megváltozik a róla alkotott képe. Az ilyen szépség valóban hazugság, ahogyan Salamon király mondja. Azonban ez a tanítás nemcsak erre a jelenségre érvényes. Később is előfordul az emberrel, hogy valami nagyon megtetszik neki: egy új lakás, egy munkahely, egy autó, bármilyen értékes tárgy, vagy akármilyen nagynak tűnő lehetőség. Ebbe is az ember kezdetben képes beleszeretni, belelkesülni, aztán idővel vagy csalódik, vagy csak egyszerűen alábbhagy a tűz. Héberül ezt hívják úgy, hogy dimjon (illúzió). Az ilyesmi képes az embert teljesen félrevezetni hosszabb-rövidebb időre. Ez lehet egy hobbi, egy szakma, egy érdeklődés, amibe az ember „beleszeret”, amivel képes azonosulni.

Az emberben van egy természetes igény, hogy saját képességeit kiteljesítse valamilyen területen. A dimjon, az illúzió ebben az, hogy az ember túlzott fontosságot tulajdonít ezeknek a dolgoknak, úgy érzi, ezek nélkül nem lenne képes meglenni, az identitását veszítené el. Holott a valóság az, hogy az ember az egész életét egy nálánál sokkal nagyobb rendszer keretében éli le, és ehhez képest minden más csak apróság, csak eszköz a nagyobb cél elérése érdekében. Ez a rendszer pedig az, hogy a Teremtő megteremtette az embert azért, hogy szellemileg fejlődhessen, a Tórán és a micvákon keresztül, hasonlóvá válhasson Őhozzá (más módon nem lehet eljutni a Teremtőhöz, csak azon az úton, amit Ő maga határozott meg, amikor a Tórát átadta a zsidó népnek). Ha valaki ezt tekinti mellékesnek, vagy akár csak egyenrangúnak bármilyen más irányú érdeklődésével, akkor ez az illúzió elvonta a figyelmét a fő feladatáról, az egész földi tartózkodásának céljától.

„Hazugság a báj, és mit sem ér a szépség – az istenfélő asszony, ő a dicséretre méltó”. Egy vallásos zsidó számára az, hogy ő vallásos zsidó, nem az egyik identitásképző eleme, nem egy hobbija, hanem ez minden döntésének az alapja, minden más ennek az egy dolognak van alárendelve. Ez az egyetlen létező legfontosabb dolog az életében. Ha ezt az utat járja, akkor lehet csak igazán önmaga. Minden más út, bármilyen szépnek, vonzónak tűnik is, csak csalóka illúzió, ami előbb vagy utóbb le fog lepleződni számára.

Megjelent az Új Élet 2016. augusztus 15-i számában