Amikor elkezdtem mélyebben megismerkedni zsidó örökségem hagyományaival, abban az életkorban voltam, amikor az ember társat keres magának. Különös örömmel konstatáltam, hogy a napjainkban élő rabbik szívükön viselik az ügyet, egyik fontos tevékenységük, hogy különféle módokon segítséget nyújtsanak annak, aki ezen a téren valahogy elakadt. Ez a segítség lehet egészen gyakorlati is, hiszen sok rabbi –
A legutóbbi alkalommal egyebek mellett a vallásos házasságról írtam. Úgy érzem, ez a téma több ok miatt is bővebb kifejtést igényel. Egyrészt mélyebb megértés kell ahhoz, hogy értékelni tudjuk a zsidó vallás házassággal kapcsolatos korlátozásait. Hiszen első látásra ezek sokszor túlzónak, betarthatatlannak, elavultnak tűnhetnek, miközben hosszú távon ez jelenti a hosszú és szeretetteljes kapcsolat zálogát.
„Ez a nyugalom: hagyjátok a fáradtat! Ez lesz a pihenés – de ők nem akarják hallani.” (Jesájá 28:12) A próféta arról számol be, hogy nyugalomról prófétál a népnek, de a nép nem képes arra, hogy megértse az üzenetét. A kommentátorok megmagyarázzák: ha „hagyják a fáradtat”, azaz nem sanyargatják, anyagilag nem használják ki többé azokat az
„Kapaszkodj a muszárba, ne lazítsd [a szorítását], őrizd, mert ez az életed!” (Példabeszédek 4:13) Salamon király félrérthetetlenül megfogalmazza, hogy a muszár, a midák, vagyis emberi tulajdonságok és jellemvonások tudománya az, ami a zsidó ember életének középpontjában áll. Ehhez képest meglepő lehet az, hogy sokan még a vallásosabb életvitelt folytató zsidók közül sem ismerik. Holott olyasmiről
Bármelyik ünnepnapunk hangulatához kétféle útvonalon keresztül juthatunk el. Az egyik az, ha fentről jövő inspirációt kapunk, a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen egyszer csak ráérzünk a nap szentségére. A másik az, amikor az érzelmeket saját magunk idézzük elő, tudatosan, az ünnep előtti alapos szellemi felkészülés által. Lehet, hogy az előbbit jobban szeretjük, mert ilyenkor a
Purim napján egy-egy adag ételt küldenek egymásnak a barátok, ami tovább növeli az aznapi lakoma örömét (misloách mánot, jddisesen sláchmónesz, ld. Eszter 9:19). Ebbe a képzeletbeli kosárba küldenék most mindenkinek egy-két szellemi édességet a közelgő Purim ünnepére. Hámán és a manna „Ne féljetek az ország lakóitól, mert ők a mi kenyerünk! Eltávozott az árnyékuk, az
Nemrég a Teremtés történetével kezdtük el az elejéről olvasni a Tórát, Mózes öt könyvét. Egyebek mellett egy igen meglepő epizódot találhatunk benne: amikor az Örökkévaló kiűzte Ádámot és Évát az Édenkertből, őrzőket állított oda, hogy nehogy visszamenjenek. A leírás szerint az Édenkertben van elültetve „az élet fája”, amiről ha ennének, örökké élnének, márpedig ezt a
Rabbi Akiva egy különleges, nagy egyénisége a zsidó történelemnek. Sokan ismerik a nevét, tudják róla, hogy egyes vélemények szerint 24 000, mások szerint 48 000 tanítványa volt. Híres optimizmusáról, hogy miután egy szörnyű járványban minden tanítványa meghalt, újrakezdte a tanítást, és 5 új tanítványából egy virágzó, új nemzedék vezetői nőttek ki. Talán kevésbé ismert tény,
Nemrég kezdtük a zsinagógákban újra olvasni Mózes öt könyvét. A zsidó életvitel egyik központi eleme ez, a Tóra évenkénti nyilvános felolvasása. Megszoktuk és szeretjük ezt a szokást, ezért csak ritkán szoktuk megkérdezni, hogy pontosan mi is ez és miért is tesszük? A Tóra számunkra az alapkönyv, ez az a mag, ami létezésünket meghatározza. Ez fekteti
Amikor Mózes felment a Szináj hegyre, megkapta a két kőtáblát, az Írott és a Szóbeli Tant. De mi is pontosan az a Szóbeli Tan, ami kiegészíti a Tanach-ot, azaz a zsidó Szentírást, és ami körül ennyi a rejtélyes kérdés? Szokás a Szóbeli Tant a Talmuddal azonosítani, ami valóban az egyik legfontosabb leírt forrása. Lehet azt