Category Archives: Egyéb

Az igazi szabadság belülről fakad

A legutóbbi alkalommal arról tanultunk, hogy a micvá szónak két jelentése van: cselekedet és parancsolat. Feltettük a kérdést, hogy miért fontos a zsidóság számára ez a két fogalom. Az elsőt meg is magyaráztuk. Ezúttal próbáljuk megérteni a másodikat. Egyébként ez a jelentés a szó szerinti, mert héberül a cáv azt jelenti: parancsol. Van egy másik

Tovább

Hol a boldogság mostanában?

A zsidó kalendáriumban nemrég beköszöntött időszak kulcsfogalma a szimchá, azaz öröm, boldogság. Nem kevesebb mint öt egymást követő ünnepi alkalmunk központi témája ez. Az első Szukot, a sátoros ünnep, a második a Szimchát Bét HáSoévá, a vízöntés örömteli ünnepe, amit szintén Szukot félünnepében tartunk, a harmadik Szimchát Torá, a Tóra örömünnepe, ami Szukot napjai után

Tovább

Az eljövendő világ – zsidó, keresztény és ateista szemszögből

„Ez a világ előcsarnokhoz hasonlít az eljövendő világ előtt. Készítsd elő magadat az előcsarnokban, hogy beléphess a palotába!” (Pirké Ávot 4:21) A zsidóság hitének egyik fontos alapköve az eljövendő világba vetett hitünk. Eközben sokan azt hiszik, hogy a zsidóság csak ezzel a világgal foglalkozik, nagyon gyakorlatias, az elvont filozófiai fogalmak helyett a cselekedetekre összpontosít (ahogyan

Tovább

LáG báOmer – a Kabbala és a számok jelentősége

Közeledik LáG Báomer, azaz az omerszámlálás 33. napja. Omerszámlálásnak nevezzük a Peszáchtól Sávuotig terjedő időszakot, mivel a Tóra előírja, hogy ilyenkor számoljuk a két ünnep között eltelő napokat: „És számoljatok magatoknak az ünnep másnapjától, a naptól, amikor a lengetés omerjét [kévéjét] hozzátok, hét hetet, teljesek legyenek” (Mózes 3., 23:15). Ennek a számolásnak a jelentősége odáig

Tovább

Rásbi és LáG báOmer – 12 év a barlangban

Peszách és Sávuot ünnepe között van az omerszámlálás, melynek során hétszer hét napot számolunk. Ennyi idő telt el ugyanis az Egyiptomból való kivonulás és a Tóra adása között. Az a tény, hogy egyenként számoljuk a napokat, azt mutatja, hogy éppen ennyi napra volt szükség arra, hogy erre a szellemi élményre a nemrég felszabadult rabszolganép képes

Tovább

Omer – régi és új gabona

Peszách ünnepe után a kóser boltokban különleges csomagolású tésztafélékkel találkozhatunk. Az egyik felirat, amit találhatunk az ilyenkor vásárolható élelmiszereken, arról tanúskodik, hogy nincsen benne olyan chomecos (kovászos) összetevő, ami már Peszáchkor a gyártó tulajdonában volt (chomec seávár áláv háPeszách, azaz chomec, amin a Peszách „átment”). Mivel Peszáchkor a kovászos birtoklása tilos, ezért ha valaki a

Tovább

Niszán – Csodákat fogunk látni

„Ez a hónap legyen nektek a hónapok feje, első az nektek az év hónapjai közül.” (Mózes 2., 12:2) Idén március 21-én, szombaton lesz Sábát HáChodes, azaz a hónap szombatja, a négy különleges szombat közül az utolsó. Ez a négy különleges szombat előzi meg Peszách ünnepét. A felolvasott tórai részletben az Örökkévaló ezt a hónapot, Niszán

Tovább

Niszán hónap – ez az idő a mi időnk

„Ez a hónap nektek a hónapok feje” – így ír a Tóra a rövidesen beköszöntő Niszán hónapjáról, amikor az Egyiptomból való kivonulás megtörtént (Mózes 2., 12:2). Azért, hogy erről megemlékezzünk, a hónapot megelőző szombaton felolvassuk az erről szóló tórai szakaszt a zsinagógákban. Ez a Sábát HáChodes, azaz a hónap szombatja. Rövidítve így is olvashatjuk ezt

Tovább

Az ünnepi csokor tagjai

A közismert magyarázat szerint a Szukot ünnepén lengetett csokor négyféle növénye megfelel négy embertípusnak. Az etrognak (citrus) íze is, illata is van, ezért ez felel meg annak, aki mind Tóratanulással, mind jócselekedetekkel rendelkezik. A lulávnak (datolyapálma ága) íze van, illata nincs, ez olyan ember, akinek Tóratanulása van, de jócselekedete nincs. A hádász esetében (mirtusz) éppen

Tovább

A mindent átható öröm

Közeledik Szukot, a sátrak ünnepe, melyet a hagyományban úgy is ismerünk mint zmán szimcháténu – örömünk ideje. Ez az a 7 nap, amit a Tóra hivatalosan az öröm időszakának jelölt ki. Ennek apropóján érdemes egy kicsit elgondolkodni a szimchá, az öröm fogalmának mélyebb jelentésén. A Tórában a szimchá szót egy teljesen váratlan helyen találhatjuk meg:

Tovább