A zsidóság egyik legszembetűnőbb jellemvonása az, hogy közösségben éljük meg. Még ellenségeink is megfogalmazzák, hogy mennyire összetartóak vagyunk. A hagyományos gondolkodás ennek forrását a Szináj-hegyi kinyilatkoztatásban keresi, amiről úgy tartjuk, hogy csak akkor kaphatjuk meg a Tórát, ha képesek vagyunk egységesek lenni, azaz mindenki egyetért abban, hogy szeretnénk a Tórát megkapni (ld. Rási, Mózes 2.,
Nemrégiben véget értek az 5776. zsinagógai esztendő ünnepei. Az elmúlt másfél év során szinte végig az ünnepek mélyebb jelentését próbáltuk megérteni. Az új év beköszöntével új sorozatba kezdünk, melyben a zsidóság alapelveivel foglalkozunk. Ennek ellenére igyekezni fogok nem túlságosan elméletieskedni, minél kevesebbet „filozofálni”. Ennek jegyében első témaként a micvákat választottam. A micva szó érthető „cselekedet”-nek
Hagyományunk szerint Ros hásáná napján az Örökkévaló előtt kinyílik az ítélet könyve, és minden ember sorsa eldől egy évre előre. Az új év két napos, ezért két napon át minden zsidó a zsinagógákban imádkozik az egész elkövetkező évéért, jó sorsáért. Minden fontos döntést ebben a két napban hoz meg az Örökkévaló: ki fog élni, ki
Ünnepek Ros hásáná Emlékezet és számadás Jom kipur Bocsánatkérés Istentől és embertől – A fizikai és a szellemi Szukot A mindent átható öröm – Az ünnepi csokor tagjai Chanuka Kultúrák harca – Chanukával kezdődnek a csodák Purim Öröm és megbocsátás – Az örök Purim – Csemegék a sláchmónesz-kosárból Peszách Peszách, a macesz és az igyekezet