Péntek délután a 9. halachikus óra után már nem fogunk komolyabb étkezésbe, hogy a szombati lakomát jó étvággyal fogyasszuk. Télen ez korábban is lehet, mert rövidebbek a halachikus órák. Példa: most szombaton a halachikus dél 11:55 körül van, a halachikus óra kb. 45 perc, így kb. 14.15-ig étkezhetünk. „Nassolni” utána is szabad.
Péntek este gyertyagyújtás után, szombat reggel a Sáchárit Ámidá elmondása után a kidus elmondásáig nem szabad enni, inni (még vizet sem). Ha egy nő egyedül imádkozik otthon, és már elmondta a Sáchárit Ámidát, mondhat kidust saját magának, és utána ehet. Ugyanígy szombat kimenetele után, a hávdálá elmondása előtt sem eszünk, de vizet szabad inni.
A nap folyamán háromszor rendezünk étkezést kenyérre (bárchesz / chálá): az esti ima után, a reggeli ima után, és a délutáni ima után (szeudá slisit / sálesüdesz). Mindhárom étkezésnél lehetőség szerint két ép, egész kenyérre mondjuk el az áldást (ha a harmadik étkezésnél csak egy van, az egyesek szerint szükség esetén elfogadható). Minden étkezés során fogyasszunk el lehetőleg egy tojásnyi (kebécá), de legalább egy olajbogyónyi (kezájit – az előző mennyiség fele) mennyiséget a kenyérből.