Tapasztalatok, módszerek, gyakran ismételt kérdések és válaszok megosztása, a világ egyik legnépszerűbb Talmudtanulási programjával kapcsolatosan.

Mi az a Daf Jomi?

A Daf Jomi programot 1923-ban vezette be Rabbi Meir Sapiro, a lublini jesiva vezetője. A program lényege, hogy 7 éves ciklusokon keresztül a résztvevők a teljes Talmud szövegét áttanulják, minden nap 1 lapot (azaz 2 oldalt), összesen 2711 lapot a 7 év alatt. A tanulás minden nap történik, szombaton és ünnepnapokon is. Mivel a világon minden résztvevő ugyanazt az oldalt tanulja, a tanult anyag, a közös témák összekötik a résztvevőket, közös, tórai beszédtémát és tanulási lehetőséget biztosítanak számukra.

A program létrejötte óta számos, hasznos segédanyagot írtak, amik által manapság a Talmud tanulmányozása jóval egyszerűbb, mint az a program bevezetése előtt volt.

A tananyag mennyisége jelentős. Szemléltetésképpen, a Talmud szövege, a karakterszámot tekintve, a Tóra szövegének hozzávetőlegesen 24-szerese (jelölés: 24T). Összehasonlításképpen, a Tanach hossza 4T, a Misna hossza szintén 4T, míg más vallások szent könyveinek hossza (Újszövetség, Korán) 1T.

Mindenki képes arra, hogy Talmudot tanuljon?

A Talmud megértése, gondolkodásmódjára való ráhangolódás csupán megszokás kérdése. Bármilyen egészséges ember képes arra, hogy a Talmud gondolatait kövesse. A legtöbb átlagos képességű ember arra is alkalmas, hogy a Talmud gigantikus tudásmennyiségének jelentős részére (legalábbis tartalmában) emlékezzen, feltéve, ha ehhez megvan a megfelelő módszere és kitartása, eltökéltsége.

A hagyományos vallásos oktatási rendszerben (jesiva) a Talmud tanulására több éven keresztül, teljes napi munkaidőben készítik fel a fiatalokat. Természetesen másképpen tanul az, aki tanult jesivában, és akinek van lehetősége, hogy – akár előbb, akár később – részt vegyen egy ilyen programban, annak az erősen ajánlott. De ez nem jelenti azt, hogy aki nem volt jesivában, annak nincs esélye a Talmud elsajátítására.

Honnan tudhatom, hogy a jelenlegi tudásszintemnek megfelelő-e a Daf Jomi program?

A Daf Jominak megvannak az előnyei és hátrányai, ezért nem mindenkinek ajánlható a részvétel egyöntetűen. Az első néhány napon az ember talán észre sem veszi, hogy mekkora rendszeres tudásmennyiségen halad át. Az is előfordulhat, hogy akár csak hetek vagy hónapok múltán veszi észre, hogy nehézségei vannak a megtanult anyagra való visszaemlékezéssel kapcsolatban. Ez elbizonytalanodáshoz vezethet, és megkérdőjelezheti a program hasznosságát.

Jómagam 2014. szeptemberében kíséreltem meg először, hogy a Daf Jomi programhoz csatlakozzak, nagyjából 7 évvel azután, hogy komolyabban és rendszeresen kezdtem el a zsidósággal kapcsolatosan bármit is tanulni (héber olvasást, szavakat, imákat, hetiszakaszt, ünnepeket, halachákat). Körülbelül 3 évig kísérleteztem különféle módszerekkel (siurokat, azaz előadásokat hallgattam, chevrutában, azaz párban tanultam, angol nyelvű összefoglalókat olvastam), amennyire időm engedte.

Utána Izraelbe mentem, jesivába, és az ottani program kedvéért a Daf Jomi tanulmányozását ideiglenesen felfüggesztettem. A jesivában jelentős motivációt jelentett, hogy napról napra láttam a tanházban ülni azokat a Tóratudósokat, akiket a Talmud bármely részéből kérdezhettek a tanulók. Egyikőjük, Rabbi Pesach Feldman, csaknem a teljes Talmudot lefordította angolra magyarázatokkal együtt. Munkája az interneten ingyenesen hozzáférhető a Dafyomi Kollel oldalán (Point-By-Point Outline). Megtudtam, hogy hozzám hasonlóan ő is élete későbbi szakaszában lett vallásos, és szintén matematikai-egyetemi háttérből érkezett. Ma egésznap a Tóra bölcsességét tanulmányozza.

Újabb 3 év múlva, az új Daf Jomi ciklus kezdete óta ismételten csatlakoztam a Daf Jomi résztvevőihez. Azt érzem, hogy az azóta összegyűlt tapasztalatok, módszerek és megszerzett gyakorlat jelentősen segítenek abban, hogy a tanultakat inkább a kezemben tartsam.

Minek tanuljunk, ha úgyis elfelejtjük?

Ez a kérdés nagyon sokáig foglalkoztatott. Kaptam olyan választ, hogy már a tanulás maga, az emlékezés nélkül is pozitív tevékenységnek számít. Elméletben a válasszal egyetértek, de a gyakorlatban nem töltött el megnyugtató megelégedéssel.

Végül abban maradtam, hogy valóban azért tanulunk, hogy ne felejtsük el a tanultakat. Ha a tanulás során tapasztalatot szerzünk, hogy ez hogyan biztosítható, akkor már megérte.

Például én éveken keresztül tanultam a Daf Jomit, és alig emlékszem valamire az akkor tanultakból. Még felvételeket is készítettem belőle (melyek itt elérhetőek), abban a reményben, hogy a kamerának való magyarázás garantálja az emlékezést. Nem garantálja: amikor később ugyanazt a részt tanultam, és nem értettem belőle valamit, visszahallgattam a saját tanításomat, és teljesen újszerűnek tűnt a szememben.

Viszont ezek az élmények elvezettek ahhoz, hogy újabb és újabb módszerekkel kísérletezzek, valamint az idő során gyakorlatot és tapasztalatot szerezzek.

Milyen bevált módszer ajánlatos a Daf Jomi tanulására (és milyen nem)?

A régi módszerem az volt, hogy mindennap útközben meghallgattam az egyórás siurt, melyből változó mennyiséget sikerült a hallgatás során felfogni (talán 20-50% között mozoghatott megértés aránya). Ezen kívül chevrutában, napi 1 órában áttanultunk az oldalról egy kisebb szakaszt (mivel akkoriban még nem volt olyan gyakorlatom, hogy hogyan kell rövid idő alatt nagy mennyiséget tanulni). Ugyanezt a részt felvettem kamerára és feltöltöttem a honlapomra is.

A rövid áttanult szakaszok közötti hézagok idővel azonban egyre zavaróbbá váltak. Az is kiderült számomra, hogy már nem úgy emlékszem a korábban tanult anyagokra. A hang- és videófelvételekről is kiderült, hogy nem olyan könnyű őket visszakeresni, mint például egy leírt szöveget. Végül pedig, a szombatok, ünnepnapok, és egyéb váratlan életesemények által okozott megszakítások is megnehezítették a dolgomat.

A legújabb Daf Jomi ciklusban azonban már másik módszert alkalmazok. Hanganyagot nem hallgatok és nem is rögzítek, hanem szövegekkel dolgozom. Elismerem és tudatosan kezelem a saját hiányosságomat, hogy a héber nyelvű segédanyagokon nem fut át a szemem ugyanazzal a sebességgel, mint az angol vagy magyar nyelvűn. Ezért az első tanuláshoz a Dafyomi Kollel angol nyelvű összefoglalóit használom (Point-By-Point Outline és Questions And Answers).

Háromszor tanulom át az aznapi anyagot, három különféle módszerrel (a nap különböző, de lehetőleg rögzített részeiben).

1. Gyors pásztázás. Az első, felszínes olvasás nem vesz többet igénybe 10 percnél. Egy kisméretű, A5-ös füzetbe kinyomtatok néhány heti Talmud-szöveget, hogy a ceruzámmal tudjak bele jegyzetelni, aláhúzni. Bejelölöm a mondatok végét, aláhúzom a rabbik neveit, szakaszok címeit, fontosabb kifejezéseket. Egy oldalt kb. 4-8, nagyjából egyenletes hosszúságú részre tagolok, melyeket a lap szélén ponttal és sorszámmal jelölök, a könnyebb áttekinthetőség, visszakereshetőség érdekében. Ezek a számok segítenek vezetni a szememet is, amikor egy nehezen érthető részt akarok kibogarászni egy másik forrásból. Mivel szombaton, ünnepnapon nem megengedett az írás, ezért ezekre a napokra előre előkészítem az adott oldalt.

2. Tartalmi megértés. Ez a tanulás lényegi része, összesen általában 50 percet igényel. Szakaszonként haladok, a talmudi szövegben és az angol összefoglalóban (Point-By-Point) párhuzamosan. Elsőre nem törekszem teljes megértésre: néha az eredetiből sikerül könnyebben rájönni, hogy mi történik, néha az angolból, ezért inkább gyorsan elolvasom mindkettőt, hogy érzékeljem, melyik alapján világosabb a kép. Sokszor még ezután is marad kérdés, olyankor belepillantok a kérdés-válasz alapú, másik angol összefoglaló segédanyagba. Ez elsősorban Rási magyarázatait tartalmazza. Tisztában vagyok vele, hogy az ideális az lenne, ha az összes Rásit (és lehetőleg Toszfot magyarázatait) is elolvasnám, de a jelenlegi tudásszintemen és rendelkezésemre álló idő függvényében ezt még egészséges kompromisszumnak tartom.

3. Kivonatoló jegyzetelés. Az első számú garancia az emlékezésre, nagyjából 20 percet vesz igénybe. Nem törekszem arra, hogy minden részletet leírjak, csak a lényegi gondolatokat, valamint olyan észrevételeket, amik megragadtak, megtetszettek. A főbb gondolatoknak és kulcsszavaknak kell szerepelniük, hogy később vissza tudjam keresni. Sokszor címeket adok a témáknak, amiknek már a visszaolvasása is egyfajta vizsga.

A bejelölt, tagolt talmudi oldalakat és a rövid, magyar nyelvű jegyzeteket folyamatosan töltöm fel a honlapomra, ha esetleg valakinek a segítségére lehetnének. (Ez utóbbi szintén az oldal tagolásának számozását követi.) Háromféle formátum érhető el minden laphoz: 1. a bejelölt talmudi oldal, 2. a magyar jegyzet, és 3. a dupla oldal, ami mindkettőt tartalmazza, egymás mellett.

Mi a helyzet az ismétléssel, vizsgával?

Ez jelenti az igazi garanciát az emlékezésre. Jelenleg a berlini ortodox rabbiképző tanulója vagyok, és az itteni tanulás egyik fő jellemzője éppen ez, hogy nemcsak tanulunk, hanem számot is kell adnunk a tudásunkról. Ezt ismétléssel és vizsgával érjük el. Tudni kell azonban, hogy az ismétlés és a vizsga nem olyan általánosan alkalmazható, Jolly Joker-módszer, mint amilyennek elsőre látszik.

Nem mindig biztosítható ugyanis a kellő időmennyiség az ismétlésre. Már az is nagy siker, ha valaki képes arra, hogy következetesen tartsa a lépést a napi tanulási programmal. A másik nagy kihívás az, amikor meg kell határozni, hogy mire is akarok emlékezni a tanultakból? Aki még nem tapasztalt, az természetesen azt válaszolja, hogy mindenre, mégpedig oda-vissza, kívülről-belülről. Az idő és a gyakorlat azonban sokat változtat ezeken az ambíciókon is.

Emiatt jutottam arra a következtetésre, hogy a Daf Jomi ügyében más típusú ismétlési és ön-vizsgáztatási módszert szükséges bevezetni. Az ismétlést fejezetenként végzem, és mindig a jegyzeteim alapján ellenőrzöm, hogy mik azok a fő információk, amikre mindenképpen emlékezni akarok. Az emberi memória képességei korlátoltak, nem feltétlenül az a helyes eljárás, ha rögtön elsőre mindent beleveszek a vizsga anyagába. Ha csak a számomra leginkább érdekes, megragadó, releváns és szükséges témákat gyűjtöm ki, 7-15 egyszerű, rövid kérdéssel és válasszal, mindenféle részletek nélkül, azzal már olyan alapprogramot állítok össze, ami fejlődést jelent az ismétlés nélküli tanuláshoz képest. Ez persze még nem akadályozza meg azt, hogy a későbbiekben bővítsem a megjegyezni kívánt anyagot.

Az önvizsgáztatás első lépése tehát ez: a kérdések és válaszok összeállítása a kész összefoglaló jegyzet alapján. Már ez a válogatás önmagában is ismétlésnek számítható. A második fázis a felejtés, várakoztatás. Ez is nagyon fontos, hiszen mi érdekes lenne abban, hogy megválaszolom magamnak azokat a kérdéseket, amiket éppen most írtam le? Néhány hónap elteltével előveszem a kérdéseket és a válaszokat, és ezeknek áttekintése, felelelevenítése, eredeti jegyzetben és szövegben való visszakeresése által frissítem az emlékezetemet, és garantálom, hogy nemcsak a „micve kedvéért” tanultam.

„R. Zérá mondta: A tanulás látogatásának jutalma – a menés.” (Beráchot 6a)

Rási: „[…] hiszen a legtöbb ember nem képes arra, hogy úgy megértse a hallottakat, hogy pontosan vissza tudják adni, és hosszabb idő után is visszaidézzék, hiszen csak ezért kaphatnák meg a tanulás jutalmát.”

Rási megmagyarázza, hogy a legtöbb ember azért veszíti el a Tóra tanulásáért járó jutalmat (és kapják ehelyett csupán a menésért járó jutalmat), mert nincsen olyan módszerük, ami garantálja azt, hogy emlékezzenek a tanultakra, és beépítsék azt a gondolkodásukba. Ez sokszor amiatt van, hogy beérik ennyivel, megszokják azt, hogy nekik ez nem megy, és nem éreznek egy belső késztetést arra, hogy többet tudjanak, illetve nem képesek hinni magukban.

Érdemes azonban megfigyelni, hogy Rási arról nem beszél, hogy a tanulók felfogási képessége vagy memóriája lenne hiányos. A hiba csak a módszerben rejlik. Megfelelő módszer, gyakorlat és kitartás eredményeképpen a legtöbb ember részesülhet a Tóra isteni ajándékában.

Ha bármilyen kérdés vagy észrevétel merül fel, örömmel állok az érdeklődők rendelkezésére!