„És ezekről a napokról emlékezzünk meg és cselekedjük meg minden nemzedékben […] és Purim ezen napjai nem tűnnek el a zsidók közül, és emlékük nem szűnik meg utódaikból.” (Eszter 9:28)

A hagyomány úgy tartja a fenti mondat alapján (Midrás Mislé 9:2), hogy amikor eljönnek az utolsó idők, amikor eljön a Messiás, akkor a Purim lesz az egyetlen ünnep, amit továbbra is megünneplünk. (Rabbi Elázár szerint még Jom Kipur is meg lesz tartva.) Mi lehet olyan fontos Purimban, ami minden más ünnep fölé emeli?

A zsidóságban minden ünnepnek megvan a maga sajátos jellege, amit akár egyetlen szóban össze lehet foglalni. Purimnál ez az álarc, az elrejtőzés. Az, hogy Purimkor a gyermekek jelmezbe öltöznek, nem csupán szórakoztató népszokás, amit a környező népektől vettünk át. Purim „rejtőzködő” jellege több ponton is bele van kódolva az ünnep alapkönyvébe, a Megilába. Az egyik rögtön a főszereplő, Eszter neve. Héberül ennyit jelent: „el fogok rejtőzni”. És valóban, amikor Eszter királynőként Áchásvéros palotájába került, elrejtőzött: „Nem mondta el Eszter népét és születését, mert Mordecháj parancsolta neki, hogy ne mondja el.” (Eszter 2:10)

A másik híres elrejtőzés a könyvben az Örökkévalóé. Egyrészt óriási csodát tesz, megmenti a zsidó népet, és ugyanazon a napon, amikor ellenük volt a végzés, a zsidók ellenségei pusztulnak el. Másrészt nem mutatkozik meg: ez a Tanach, a zsidó Biblia 24 könyve közül az egyetlen, amelyikben a Teremtő nincsen megemlítve.

Ennek ismeretében tegyük fel újra a kérdést: mi az örök Purimban? Mi az örök az elrejtőzésben? Bizonyos értelemben az egész világunk erről szól. A héber nyelvben az olám szó jelenti azt, hogy világ. Ugyanazok a gyökbetűk, mint az elrejtett, neelám szóban. Az Örökkévaló megteremtette a világot, hogy elrejtőzhessen benne. Jelenléte annyira erőteljes, hogy egy egész világra van szükség ahhoz, hogy képessé váljunk arra, hogy ne vegyük észre! Ez a funkciója a világnak. Mert amikor teszünk-veszünk, hétköznapi ügyeinket intézzük, akkor az az érzésünk, hogy a dolgok nem intéződnek el, ha mi nem intézzük őket. Az Örökkévaló elvárja, hogy aktívan részt vegyünk a világ alakításában, cselekedeteinkkel, de úgy, hogy közben a szálakat Ő irányítja hátulról, akárcsak Eszter könyvében. A gyerekek is nevetnek annál a résznél, amikor Hámán éjnek évadján bemegy a királyhoz, „véletlenül” pont akkor, amikor ő Mordecháj jótetteiről olvas, és Hámán éppen saját magának szánja azt a nagy tiszteletet, amit Mordechájnak kell megadnia. Az ilyen „egybeesésekről” senki nem gondolja józan gondolkodással, hogy véletlen!

A jövőben az Örökkévaló jelenléte a világban mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Purim ünnepe lesz az egyetlen emléke annak, hogy volt egy kor, amikor azt hittük, mi magunk irányítjuk a világot, és a csodák, amiket megtapasztalunk, puszta véletlenek. Addig is Purim emlékeztet minket arra a létfontosságú üzenetre, hogy ez nincsen így. Amikor ezt eszünkbe idézzük, nem félünk a Hámánoktól, mert tudjuk, hogy az Örökkévaló a saját erejét öltözteti álruhába, azért, hogy mi megtérjünk hozzá – ahogy azt annak idején őseink tették.

Megjelent az Új Élet 2015. március 1-i számában.