Svát hónap 15-én, azaz Tu BiSvátkor van a fák újéve. A hagyomány szerint ez a nap a határvonal, minden gyümölcs, ami eddig a napig megtermett, az előző évhez tartozik, és ami ezután fog érni, az már a következő évhez számít. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a természet működése ilyenkor indul újra. A föld alatt a gyökerek elkezdenek kihajtani, noha a nagy télben a szemeinkkel még nem látjuk, de a felszín mögött már készülődik a tavaszi virágzás.

Ezt az alkalmat használjuk arra, hogy lélekben is felkészüljünk a megújulásra. Egyúttal kapcsolódunk a természethez, mint az Örökkévaló által teremtett óriási rendszerhez, amelyen keresztül Őt is felismerhetjük, ahogy Rámbám mondta: „amikor az ember elmélyülve gondolkodik [Isten] nagy és csodálatos teremtményeiben és cselekedeteiben, és meglátja belőlük a bölcsességét, aminek nincsen mértéke és vége, azonnal megszereti és dicséri, és nagy vágyakozással vágyakozik megismerni a Nagy Istent” (Hilchot Jeszodé HáTorá 2:1).

A Chovot HáLevávot, a zsidó hagyományos irodalom egyik nagy klasszikus alapműve egy konkrét példán keresztül mutat rá arra, hogy mi a csodálatraméltó a természetben. Azt írja, hogy megtapasztalhatjuk, hogy egyetlen magból 300 kalásznyi búza sarjad. Vajon akad-e olyan, kérdezi, aki nem veszi észre, hogy a mag ereje önmagában jóval kisebb annál, hogy ekkora mennyiséget elő tudjon állítani?

Különleges, provokatív kérdés ez. Azt akarja sugallni, hogy amit mi „természetesnek”, a természet normális rendjének tekintünk, az valójában csoda, és teljesen ellentmond minden józan hétköznapi logikának. Ezért, még mielőtt kétkedés nélkül elfogadnánk, gondoljuk meg egy pillanatra, mit is állít. Hogyan lesz az egy szem magból rengeteg? Elültetik a földbe, megöntözik, táplálják, napsütést kap, kihajt, és új magokat termel. Megmagyarázható ez racionális módon? Természetesen igen: a növények az energiájukat elsősorban a biológiából jól ismert fotoszintézisből nyerik. Ez alapján felmerülhet a kérdés, hogy vajon ha napjainkban élne a Chovot HáLevávot szerzője, akkor is így írna a magok termelődésének „csodájáról”?

A Chovot HáLevávot kritizálja azokat az embereket, akik elhiszik, hogy az a sok mag azért nő ki, mert valaki azt az egy búzaszemet elültette. Ezek az emberek a saját kezük munkájában hisznek, és azt vallják, hogy amit nem csinálnak meg, az nincs. Ebben az a buktató, hogy az ember jellemzően egy nagyon kicsi erőfeszítést tesz meg egy cél érdekében (pl. elültet egy magot), és a végeredményt úgy tekinti, hogy az őmiatta jött létre. A Chovot HáLevávot üzenete az, hogy mi, emberek, csupán gombokat nyomogatunk, a tényleges nagy eredmény Isten keze munkáját dicséri. Ő alkotta meg azt az összetett rendszert, ami a mi erőfeszítéseinket képes megsokszorozni.

A tudomány megértette, hogy hogyan lehetséges „a természet útján” keresztül (derech hátevá) az, ami első látásra isteni közbeavatkozás nélkül lehetetlenség. Olyan rendszert fedeztünk fel, amit ha nekünk kellene megalkotnunk, nehéz dolgunk lenne. A génjeinkben rejlő DNS kettős spirál felfedezéséért ítélték oda 1962-ben az orvosi Nobel-díjat, hogy ez egy olyan szellemes megoldás, amire még úgy is nehéz rájönni, ha már készen van előttünk. Ráadásul a számítástechnika megjelenéséig esélyünk sem volt arra, hogy egyáltalán megértsük, hogy hogyan kódolhatnak ilyen egyszerű jelek olyan összetett és bonyolult rendszereket, mint amilyen az ember. Vajon erről a rendszerről kellene azt gondolnunk, hogy véletlen egybeesések folytán jött létre, mindenféle tudatos közbeavatkozás nélkül?

Annak az embernek, aki nyitott szemmel érti meg a világot, a természet azután is csoda, hogy megértette a működését.

Megjelent az Új Élet 2016. január 15-i számában.