Korábban írtunk Rásbiról és fiáról, akik 12 évet töltöttek egy barlangban Tóratanulással. Egy ezzel kapcsolatban érkezett olvasói levélre válaszolunk: vajon igazuk volt-e abban, hogy az egyszerű népet a tanulás elhanyagolásával hibáztatták? Két fő kérdés fogalmazódik meg. Az egyik, hogy a Tórából úgy láthatjuk, hogy a Tóra tanulmányozása csak a kohénok és a léviták kötelezettsége (vö.
„Rábán Simon ben Gámliél mondta: nem voltak olyan ünnepnapjai Izraelnek mint Tu BeÁv (Áv hónap 15-e) és Jom Kipur, amikor Jeruzsálem lányai fehér ruhákban kimentek […] és körtáncot jártak a szőlősben, és ezt mondták: «emeld fel szemeidet, és lásd, kit választasz magadnak!»” (Táánit 26a) Ez a szöveg az alapja annak a rejtélyes örömünnepnek, ami a
„Hazugság a báj, és mit sem ér a szépség – az istenfélő asszony, ő a dicséretre méltó” (Példabeszédek 31:30). A Salamon király által írt Példabeszédek könyve a derék feleséget méltató énekkel ér véget, melyet egy vallásos családban minden péntek este elénekelünk a kidus és a lakoma előtt. Ez a dal csúcsosodik ki a fent idézett
Svát hónap 15-én, azaz Tu BiSvátkor van a fák újéve. A hagyomány szerint ez a nap a határvonal, minden gyümölcs, ami eddig a napig megtermett, az előző évhez tartozik, és ami ezután fog érni, az már a következő évhez számít. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a természet működése ilyenkor indul újra. A föld alatt
„Tűz égett a bensőmben, amikor a szívemben meggyújtottam, amikor Egyiptomból kijöttem / Gyászdalokkal ébresztettem magam, hogy majd emlékezzek, amikor Jeruzsálemből kijöttem.” Áv hónap 9-e (tisá beáv) a Szentély pusztulásának évfordulója, a zsidó naptár legsötétebb napja. Minden zsidó szomorúság ebben a napban összegződik. A fenti idézet az egyik legismertebb gyászdal kezdete, amit ezen a napon hagyományosan
Áv hónap 9-én, azaz Tisá BeÁv-kor emlékezünk meg a Jeruzsálemi Szentély pusztulásáról (churbán), a zsidóság szétszórattatásáról, a Teremtő Jelenlétének (Sechiná) eltávolodásáról, melynek következményeit azóta is mindennap a bőrünkön érezzük. Ezt a napot azonban teljes egészében ennek a gyásznak szenteljük, olyannyira, hogy még a Tórát sem tanulmányozhatjuk, mert az „megörvendezteti a szívet” (Zsoltárok 19:9) – ugyanazon
Tévét hónap 10-e, azaz ászárá beTévét, a Szentély pusztulásával (churbán) kapcsolatos évi 4 böjt egyike, hagyományosan a legrövidebb, mivel a téli időszakra esik, amikor rövidebbek a nappalok, ezeket a böjtöket pedig csak a nappali órákra rendelték el. Érdemes tehát tartanunk ezt a böjtöt, ami a chanukai fánkfogyasztás után különösen jól van időzítve. Nem feltétlenül szükségszerű,
A zsidó év során a jom kipuri böjtön kívül még 5 további közösségi böjtöt (táánit cibur) rendeltek el Bölcseink, az adott napon történt gyászos eseményekre való megemlékezés miatt. Annak reményében böjtölünk ilyenkor, hogy a korábbi nemzedékekben ezen a napon elkövetett hibáinkat most kijavíthatjuk. A Támuz 17-i böjt elsődleges témája a Szentély pusztulása (akárcsak három további
A három gyászos hét, a zsidó évkör azon időszaka, amikor 3000 éves történelmünk legnagyobb hatású nemzeti traumáját, a Szentély pusztulását (churbán) gyászoljuk. Az időszak Támuz 17-étől Áv 9-éig tart. Csökkentjük az örömöt, nem veszünk részt zenés vigasságokban, nem borotválkozunk, sőt, az utolsó 9 napban még csak melegvizes fürdőt sem veszünk (ami egyébként ezekben a forró
A zsidó naptárban rövidesen megkezdődő időszak neve „sovávim”, ami az elkövetkező hetiszakaszok kezdőbetűiből kiadódó betűszó: Smot, Váérá, Bo, Jitró, Mispátim. Meglepő módon ezek a betűk egy önmagáan is értelmes szót adnak ki, ami egy híres próféciában szerepel: „Suvu bánim sovávim”, azaz térjetek meg, tévelygő fiak (Jirmijá 3:14). Emiatt ennek az időszaknak a központi motívuma a