Kívánom, hogy senkivel ne történjen ilyesmi, de azért időnként előfordul. Személyes tapasztalatból mondom, hogy szép dolog megélezni a kenyérvágó kést hétközben, hogy minél gördülékenyebben vágjon, de az ujjakat tartsuk minél távolabb!
Ha vérzik a seb, akkor igyekezzünk alaposan lemosni vízzel, mielőtt tapaszt teszünk rá, mert különben a vér „megfestené” a tapaszt. Utána azonban szabad egyszerű tapaszt tenni rá (jó, ha még a szombat bejövetele előtt fel van bontva). Szabad nyomni a sebet, hogy elálljon a vérzés, de kinyomni a vért a sebből tilos, és ne is szívjuk ki belőle a vért, mert ez seb okozásának számít, és egyike a 39 tórai főmunkának. Van, aki szerint az is ide tartozik, ha olyan anyagot tesz rá (pl. bizonyos gyógyszerrel ellátott tapaszok), ami segít kiszedni a vért. Ha a fogak közül jön vér, azt se szívjuk, hanem lehetőleg öblítsük.
Ha már rajta van a tapasz a kezünkön, és szeretnénk kenyér evéséhez leönteni a kezünket, akkor szabad leszedni a tapaszt szombaton (egyesek szerint csak akkor, ha nincsen alatta szőr, amit ezzel letéphet). A tapasz levétele csak akkor kötelező, ha a sebnek fontos a tapasz védelme, és akkor az alatta lévő részt nem szükséges leönteni. Ha azonban étkezés közben a tapasz leesik, öntsük le a kezeinket újra (áldás nélkül).
Ha szálka ment az ujjunkba, akkor azt szabad tűvel kiszedni, de helyes óvatosan csinálni, hogy ne vérezzen. Ha nagyon kellemetlen, fáj, és másként nem oldható meg, az sem baj, ha vérzik.