Category Archives: Szombati törvények

Vivés szombaton

 Talán az egyik legnagyobb kihívást a szombat betartásában sokak számára a vivés tilalma jelenti. Vivésnek számít az, ha magánterületről közterületre viszünk valamit, vagy közterületen legalább kb. 2 métert. Egy  Rabbinikusan mind a felemelés (elindulás), vivés, letevés (megállás) fázisai tilosak, külön-külön is, Tóra szerint azonban csak mind a három egymás után. Minden indulás előtt különleges micva

Tovább

Meleg étel fogyasztása szombaton

Szombaton tilos a sütés/főzés, azaz bármi olyan tevékenység, melynek eredményeként a melegített dolog anyaga megváltozik. A szombaton fogyasztott meleg ételt ezért előre megfőzzük, és utána a következő lehetőségek egyike segítségével érjük el, hogy meleg maradjon: Még a szombat bejövetele előtt ráhelyezzük a platára (szabályozó nélkül gyártott elektromos melegítőpult). Ha ilyenünk nincs, a tűzhelyet is bekapcsolva

Tovább

Közlekedés szombaton

Helyes, ha szombaton még a lépéseink is különböznek a hétköznapi lépésektől, ahogyan a próféta írja: „ha a szombat [miatt] fogod vissza a lábadat” (Jesájá 58:13). Aki hétköznap sietősen jár, szombaton járjon nyugodtan. A gyerekek játék közbeni futkározása viszont megengedett, mert számukra ez a szombat öröme (oneg sábát). Szintén megengedett a sietség a zsinagógába vagy más

Tovább

A szombat megtisztelése

Noha a szombati öröm (oneg sábát) kötelezettségét a korábban már említett prófétai mondatból (Jesájá 58:13-14) tanuljuk, mégis, van olyan vélemény, aki szerint a szombat megtisztelése tórai kötelezettség. Helyes figyelni arra, hogy a nap folyamán legalább kétszer fogyasszunk meleg ételt (és halat mindhárom alkalommal, feltéve, hogy szereti). Van, aki szerint a szombatról való megemlékezés/említés tórai kötelezettség.

Tovább

Félretett tárgyak szombaton

Szombaton nem szabad mozgatnunk bizonyos tárgyakat, amik szellemiségükben nem kapcsolódnak a szombathoz (mükce, azaz félretett tárgy). Ezeket a rabbik tiltották meg, azért, hogy használatuk és a velük való foglalatosság ne okozzon hétköznapi gondolatokat. A korábban említett prófétai parancsolat szelleméből is következik, hogy nem akarjuk, hogy a szombati napot egy olyan tevékenység határozzon meg, amit elvileg

Tovább

Szombati és nem szombati témák

„Ha megtiszteled [a szombatot], nem cselekszel [hétköznapi] szokásaid szerint, nem keresed szükségleteidet és nem beszélsz [hétköznapi] dolgokról, akkor fogsz gyönyörködni az Örökkévalóban” (Jesájá 58:13-14) A szombatot nemcsak a cselekedeteinkkel, hanem a beszédünkkel, gondolatainkkal is őrizzük. A fent idézett mondatból kapott prófétai parancsolat, hogy ne foglalkozzunk olyasmivel, ami nem illik a szombat szelleméhez (vagyis nem „sábeszdig”).

Tovább

Válogatás szombaton

Talán az egyik legérdekesebb szombati főmunka a válogatás (borér) tilalma. Hiszen ennek megszegéséhez tényleg nem kell semmi megterhelőt tennünk, és kevésbé közismert mint a hasonlóan könnyen megszeghető hordás-vivés tilalma. Három feltétele van. Ha ezek bármelyike is teljesül, azzal megszegjük a válogatás tórai tilalmát: Ha a szükségtelent válogatjuk ki a szükséges közül. Ha egy kifejezetten válogatás

Tovább

Építés tilalma

A szombaton tilos 39 főmunkát a Szentély építésének részfeladataiból tanuljuk. Talán a legkönnyebben elképzelhető ezek közül maga az építkezés (bone). Két fő részfeladatot különböztetünk meg: 1. sátor tetejének kifeszítése, 2. új elem összerakása részekből. Ha az építési folyamat bármely kis részéhez hozzájárulunk, az már építésnek számít (nem csak akkor, ha elejétől végéig befejezzük). Összecsukható székeket,

Tovább

Szombati étkezési szabályok

Péntek délután a 9. halachikus óra után már nem fogunk komolyabb étkezésbe, hogy a szombati lakomát jó étvággyal fogyasszuk. Télen ez korábban is lehet, mert rövidebbek a halachikus órák. Példa: most szombaton a halachikus dél 11:55 körül van, a halachikus óra kb. 45 perc, így kb. 14.15-ig étkezhetünk. „Nassolni” utána is szabad. Péntek este gyertyagyújtás

Tovább